Az emberek lassan gyülekeztek.
Mind tudták – a várudvaron hallották a szolgáktól, lovászoktól, őrkatonáktól –, hogy a király még nem jött meg. Reggel kilovagoltak Gizellával, napnyugat felé tartottak a Duna partján. Elmehettek jó messzire, ahogyan többször tették.
Sebestyén érsek, a magyar keresztény egyház feje lépett a terembe elsőnek. Meglepődött, hogy nincs ott senki. Az őt kísérő két pap jelenléte megnyugtatta, hát még sincsen egyedül. Apró termete könnyen belefért egy székbe, amilyeneket nyugaton is, keleten is gyártanak, tudta jól. Ez itt bizánci volt, otthon, a hazájában, neki is volt egy hasonló. Szenvedő arcát látva mindenkinek eszébe jutott, hogy egykoron éveken át nem látott, aztán vagy Isten, vagy egy gyógyító tett csodát, mert írt kapott a szemére, füvekből készült főzeteke
