István csak fél füllel figyelt Elemérre. Részvétlen kifejezés ült az arcán, mint egész este.
– Az igaz – felelte, és befelé figyelt az ajtón. Belülről Mezei tanító hangja hallatszott ki. A tanító már jól beivott, nem tudott mértéket szabni a hangjának. István hallotta minden szavát.
– Mondtam már többször – ordította –, hogy ez a két vén trotyli az oka mindennek, a pap meg a jegyző. Szép szóval akarnak eredményt elérni ezek között? Ezek között? Megtanulhatták volna már, hogy itt csak eréllyel lehet valamire menni. Kancsuka való ezeknek, nem szép szó!? A papot még csak értem, mert nincs tehetetlenebb hivatalnok a protestáns papnál, a pápista pap legalább elátkozhatja a híveit, ha nem tesznek kedvére, de a mi papunknak minden paraszt a fejére tojhat? Hanem, hogy a jegyző nem tud parancsoln
