Bessy ivott, mert ízlett neki a vermuth, és nem tudta, hogy nem szokás inni. A szeme kifényesedett, és nedves lett a szája széle. A fiatalember minden szavára mosolyogva felelt. Akármi légyen a felelete. Egy kicsit hibás magyarsággal, rossz hangsúllyal beszélt. Az ilyen emberrel szeretünk egy kicsit atyáskodva bánni. Elemér valóban úgy kezelte, mint gyereket. Néha még selypített is neki.
– Látod, hogy iszik – mondta az egyik postásleány a másiknak.
– Gyalázatos nő lehet.
Széket nem lehetett sehol sem találni. Egy darabig álltak mind a ketten az ágyasztalnál. Egyszer csak Elemér megfogta könyökben Bessy két kezét, és felültette a bor mellé a deszkára. Bessy jól érezte itt magát, mert ő erről sem tudta, hogy nem szabad csinálni.
– Nahát! – mondta egész hangosan a nagyobbik postásleány.
