A táncterem mellett volt az úgynevezett ebédlő. Ezt a termet sem használták máskor, csak ilyen alkalmakkor. Festetlen, nehéz tölgyfa asztalok álltak itt körös-körül, mellettük keskeny deszkapadok. A padokon elszórtan párok ültek, akik elfáradtak a táncban, vagy nem fértek be a zsúfolt terembe. Összeölelkeztek és sugdolóztak az üvegek mögött, vagy énekeltek és hajlongtak ide-oda az ének ütemére, mint a nádszál. A leányok visító hangja egészen elnyomta a legények dörmögését. Mélabús nótákat énekeltek. Kicsit távolabbról hallgatva nem volt vigasztalóbb ez az ének, mint ha vénasszonyok halott felett kántálnak a virrasztóban. Végig az asztalokon, a táncolók helyén is félig üres üvegek álltak. A bor itt is, ott is kiömlött. Egy helyen éppen szaporán csurgott le a padra.
Magában a kocsmahelyiség
