Ha a jegyző volt, aki dolgozott, a fiú volt a család szószólója. Úgy állt minden mondata a jegyzőék életének bölcseleti talapzatán, mint egy hősi szobor.
– Ugyan, Dávid bátyám – mondta, mikor a pap előadta a tervet –, mit vesződik maga ezekkel a parasztokkal? Magának ki van a negyven éve. Holnap jelentsen beteget, aztán menjen nyugdíjba. Majd elintézik a fiatalok.
– Megyek, fiam, megyek – mondta a pap, mintha mentegetőzni akarna. – De addig a helyemen kell maradnom, míg vége lesz ennek a harcnak.
– Uggyan – folytatta a fiatalember két gyével –, Dávid bátyám hetvenéves korában nem röstell ilyen szólamokat az ajkára venni?
A pap mindig nagyon kicsinek érezte magát, ha a jegyzőirodába belépett. Amúgy is alázatos ember volt, de itt a hatalom ajtajában nem volt otthonosabb, mint egy kalapjá
