A tanítóné remekelt az ebéddel. Már maga a kappanleves olyan volt, hogy a mérnök háromszor merített belőle, s már az első tányér után annyira otthonosan érezte magát, hogy felkötötte a szalvétát a nyakába.
Ez rendkívül tetszett a tanítónénak.
– Milyen kedves, finom úriember – mondta a szolgálónak a konyhában, míg a kacsaaprólékot helyezgette szépen karikába a rizzsel rakott tálon. A halom tetejére került a zúza, szépen felvagdalva és kinyitva, mint a rózsa. Alább egy karika a májszeletekből, melyek olyanok voltak, mint egy-egy remekül erezett márványkődarab. Majd egy karika következett csillogó, friss kacsatepertőből, akár egy odavetett gyöngyfűzés – Megint egy sor máj, megint egy sor tepertő. Végre a halom tövében egy koszorú a meggypirosra, ropogósra sütött kacsavérből. Ahogy vitte az
