Tök Lajos hallgatott egy darabig, majd egy kicsit félénken szólt. Kömény Péter mellett mindig valami kisebbségérzete volt.
– Azért én mégiscsak azt szeretném, ha Jóska jönne oda mihozzánk. Nekünk igen szükségünk volna férfikézre. Engem örökösen ez a reoma kínoz. Aztán a szógákkal meg látod, mire megy az ember.
– Hát majd azt meglássuk még – felelt Péter.
Mikor a két ember eltűnt az utca kanyarulatában, a tanácsos visszafordult.
– Vajon mik lehettek azok a fehérségek ott a földhányáson? Valóban csontok?
A lépteit lelassította, mintha estéli sétáját tenné, úgy ballagott. A botját forgatta a kezében.
A miniszter hosszú ember volt. Belátott Tök Lajosék kőkerítésén a kertbe. A szolga ott állt a földhányásnál. Egy lábszárcsontot tartott a kezében. A lábánál koponya hevert. A csontok egész
