A jegyzőház sarkán még egyszer átölelte János a leány vállát.
– Na, gyere – mondta –, elkísérlek haza.
– Nem kell – vonta ki magát Juli. – Hazatalálok magam is.
János, mikor az iskolából elindult, gondolta magában, hogy lehoz magának a szénapadlásról egy sárguló birsalmát, és elrágja lefekvés előtt. De most eszébe se jutott ez. Beakasztotta maga után az istállóajtót. Csizmájával a fekvő marhák farán eltapogatott a kerékjászolig, ott felnyúlt a gerendához, leemelt egy rongyos pokrócot, és bedobta a kerékjászolba az etetésből megmaradt rázott szénára. Aztán a derekához nyúlt, hogy megeressze a nadrágszíjat. Amint megeresztette, nagyot lélegzett, aztán egész hangosan bökte ki: – Megölöm!
Olyan hangosan, hogy az ajtó mellett a lészán felnyögött rá a béres, és átfordult a másik oldalára.
E
