Alig ült ott egy félóráig, kopogtak, és az ajtóban megjelent Kömény Péter. Nem ijedt meg a koponyától, még csak meg sem illetődött tőle. Uraknak és gyerekeknek vannak különös kedvteléseik – gondolta –, de rendes felnőtt embernek nincs ideje az ilyesmivel törődni.
A tanácsos hangos örömmel fogadta. Elébe ment, és hosszú kéznyújtással üdvözölte, mintha íróasztal felett nyúlna át. Ugyanilyen hosszú mozdulattal és mereven hátrahajlított ujjakkal mutatott neki helyet. Cigarettával kínálta, mielőtt szóhoz juthatott volna. A paraszt mellényzsebéből takaros öngyújtót vett ki, s tűzzel már ő kínálta meg a tanácsost. Két mélyet szippantott, mielőtt megszólalt volna.
– Ne haragudjék a nagyságos úr, hogy megzavartam a munkájában, de gondoltam, már csak megkérdezem, igaz lehet-e az, hogy leértékelik
