– Jobban vágyik az érseki konyhába, mint a menyegzőre?
– Hát látod!
– Látom. De nem értem – vakarta a fejét Tamás.
Mire a viharfelhők elvonultak és kitisztult az ég, Bori könnyei felszáradtak. Még azon a héten összecsomagolták a batyuját. Tamás gyakran masszírozta Ilkusi Márton, a lengyel csillagnéző vádliját, sajgó nyakát és hátát. Az érsek udvarában dolgozó nagy tudású magiszter hamar elintézte, hogy Bori Rottya kezei alá kerülhessen. Valójában nem lett volna szükség a közbenjárására, mert a konyhán mindig jól jött a dolgos kéz.
Borit az anyja kísérte az érseki palotához. A kapuban átadta Rottyának, aki hamar megszabadult tőle, és Katira bízta, hogy vezesse körbe, mutassa meg, hol lesz a helye.
– Éppen jókor jöttél, már alig győzzük! Az elődöd itt aludt, ez lesz helyed is – mutatott
