A VÉGZETES TÉVEDÉSEdmund túlságosan sokáig csodálta magáról megfeledkezve a vöröshangyákat: a bátor konvoj mintha soha nem ért volna véget. Amikor magához tért a kábulatból, és eszébe jutott, hogy hol van, már szakadt az eső. Menedéket keresve gyorsan körülnézett. A sűrű lombkorona némi védelmet nyújtott a felhőszakadás elől, úgyhogy besietett az erdőbe, és keresett egy sötét helyet, ami egyáltalán nem kap fényt felülről: beállt egy banánfa széles levelei alá. Mindig lenyűgözte, hogy amikor elered a zápor, az erdőre milyen mélységes csönd borul. Néha egyenesen az volt a benyomása, hogy a viharban minden meghal, kivéve őt magát, akit makacs angol szíve lüktetése tart életben. De a mélységes magány a végsőkig próbára tette lelkierejét. Nem sokkal azután, hogy megérkezett Borneóra, olyan zava
