A férfi arra ébredt, hogy valami nesz kelt a szobában. Még nem nyitotta ki a szemét, amikor eszébe jutottak az események. Az előző nap a viharos szél elragadta a dereglyét a Duna kellős közepén, a kötelek elszakadtak, ők meg kis híján vízbe fulladtak… Megrázkódott. Érezte, hogy fekhely van a lapockái meg a feneke alatt, derékalj lehet, kényelmes, mert vastagon terítettek egymásra mindenféle állatbőröket. Kinyitotta a szemét – és megijedt.
Pedig nem volt mitől félnie. Egy kisfiú ült vele szemben a fal tövében. Kis nadrág, kis mente, kis csizma, a derekán szíj, egészen olyan volt, mint egy kis felnőtt. De orcája, a hamvas gyermeki vonások elárulták, hogy tán tizenkét tavaszt látott, vagy annyit sem. A gyerek fekete szemében kíváncsiság ült. Nem szólt, csak nézte a férfit szinte mohón, mint
