Vajk lassan lépkedett.
Ennek több oka volt. Az első: a méltóság. Mint a magyarok fejedelme, a Hon vezére, nem siethetett. Most és itt, e napon nem lehetett oly fürge, mint máskor szokott lenni. Mert úgy érezte, múlik az ideje, hamarost múlnak a pillanatok és a napok, a hónapok. „Úgy úszunk az időnek tengerén, miként ama nagy hajók”, jutott eszébe. Bár igazi, tengeri hajót sohasem látott, ahogyan tengert sem.
De azért sem sietett, nehogy „azok” azt higgyék, ennyire igyekszik a kedvükben járni. Mert ezen a mai napon éppen olyat fog nekik mondani, ami nem ezt bizonyítja. No és nem sietett azért sem, mert hajnalban váratlanul leesett az idei első hó. Ugyan Enyészet hava volt, mit a keresztények, főleg napnyugaton – mint tegnap megtudta a fejedelem – novembernek neveznek. Mi azért furcsa, mer
