Elbűvöl

1. FEJEZETSZÜKSÉGEM VOLT RÁ. Jobban, mint bármi másra. A hosszú, sötét faasztal túlsó végén három gyönyörű nő ült; a válaszaim hallatán mindegyik fanyalgott. Elcsesztem ezt az interjút. És veszélybe sodortam a jövőmet. Az Enthrall, Los Angeles legexkluzívabb b**m-klubja új titkárnőt keresett, és ahogy a dolgok álltak, úgy festett, hogy nem én leszek az, emellett azt a hihetetlenül magas fizetést sem mondhatom majd magaménak. Ez a pillanat számomra nem a kapzsiságról szólt, hanem a túlélésről. Elegem volt abból, hogy kínai tésztát egyek, egy egérlyukban lakjam, és biciklivel járjam a várost csak azért, hogy spóroljak a benzinnel. Iszonyú fárasztó volt két munkahelyen helytállni. Hétfőtől péntekig eladó voltam Willem művészellátójában Nyugat-Hollywoodban, ahol a város számos feltörekvő, kreatív művésze ott lebzselt, és arról álmodozott, hogy végre befut. Hétvégén pedig a Cheesecake Factoryben voltam pincérnő. Mindkét munkámat élveztem, de lassan kezdett kiütközni rajtam, hogy egyáltalán nem volt szabadnapom. Úgy éreztem, ez az interjú mentőöv, amit felém hajítottak, de valahogy a kezem lecsúszott a kötélről és fenyegető kudarc várt rám. A nők közül kettő be sem mutatkozott, amit furcsállottam, és még kínosabbnak éreztem ezt az egészet. Tara, a legjobb barátnőm csaja azért előre szólhatott volna. Éveken át ő volt a titkárnőjük, valószínűleg hozzászokott ahhoz, hogy milyen sűrű itt a levegő, és fel sem tűnt neki, hogy itt még a dizájner vörös téglafalakból is csak úgy ömlött a szexuális feszültség. Úgy éreztem, ezek a falak összezárulnak körülöttem. A jobb oldali nőnek skót akcentusa volt, és a negyvenes éveiben járhatott. Drága Chanel kosztümöt és dizájnerszemüveget viselt, ami fölött kikukkantva a BlackBerryjén üzengetett. A másik oldalon ülő, gyönyörű, hollófekete hajú, modell-külsejű, tetőtől talpig fekete bőrbe öltözött társa teljességgel az ellentéte volt konzervatív öltözködésű kolléganőjének. Legalább a hollófekete hajúban volt annyi kedvesség, hogy időnként rám mosolygott. – Az önéletrajza nagyon soványka – jelentette ki Scarlet úrnő, a középen ülő, komoly, barna nő, ahogy átnézte az anyagomat. Feltettem magamban a kérdést, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Öt perccel ezelőtt, a váróban, az egyik jelölt kisietett innen, és ujjával a győzelem jelét mutatta felém. – Remekül ment! – újságolta, és ahogy végigsasszézott a folyosón, dekoltázsa vidám táncot járt. Fekete szoknyám és fehér blúzom sok szempontból ide nem illőnek tűnt. Komolyra, amolyan stréberre vettem a figurát, igyekeztem profinak tűnni. Biztosan kifinomult típust kerestek, olyat, aki könnyen beleolvad ebbe a közegbe. Kiegyenesedtem, még nem akartam beismerni, hogy vereséget szenvedtem. A keményfa padló, a félhomály, a falon lógó, fekete-fehér városi életképek mind keleti parti hangulatot sugalltak, luxussal vegyítve. Ha mindezt azért alakították így, hogy rémisztő legyen, akkor sikerrel jártak. – Miért szeretne itt dolgozni? – kérdezte Miss BlackBerry-mániás. – Nos – széles gesztussal körbemutattam. – Mélyen hiszek abban, hogy az itteni nyitott szellemű környezet és a sokszínű vendégkör segít jobb emberré válnom. Scarlet úrnőt láthatóan mulattatta a válaszom. – Tehát nem a fizetés az oka? – A fizetés igazán kiemelkedő – mondtam; megaláztatásomat későbbre tartogattam, amikor bánatomat egy üveg borba fojtom. Szuggesztív tekintetüktől elpirultam. Megesküdtem volna, hogy átlátnak rajtam, és valahányszor nem tudtam megadni a kívánt választ, látták, hogy szép lassan egyre kisebb és kisebb leszek. – Maga hová valósi? – kérdezte Scarlet úrnő. – Charlotte-ba – válaszoltam. – Gondolom, nem hiányzik a magas páratartalom – szólalt meg hollóhajú. – Valóban nem. – Maga nagyon fiatal – mondta a nő. – Huszonegy vagyok. Scarlet úrnő megfeszült. – Mit tud, mit csinálunk mi itt? – Különleges vendégek egzotikus igényeit elégítik ki. – Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerrel vettem ezt az akadályt. – Kérem, válaszoljon a kérdésre! – mondta Miss BlackBerry üzenetírás közben. Vártam, hogy megnyomja a Küldés gombot. – Ez egy privát klub. Scarlet úrnő ajka félmosolyra húzódott. – Szadomazoklub – mondtam. Scarlet úrnő ízelítőt adott abból, hogy milyen érzéseket kelt a kuncsaftjaiban. – Szadizmus és mazochizmus? – Ez kérdés volt részemről, nem állítás. – Gyönyör és fájdalom – mondta a BlackBerryre rákattant nő. – Az édesanyjának mi a véleménye arról, hogy maga itt dolgozna? Érthető módon amikor Stella Willem művészellátójába jelentkeztem, ezt a kérdést nem tették fel. – Az édesanyám évekkel ezelőtt meghalt. Mostohaanyám van. – Ezt sajnálattal hallom. – A nő letette a mobilját az asztalra. – A mostohaanyja tudja, hogy itt van? – Igen, természetesen – füllentettem. Scarlet úrnő összefűzte az ujjait. – Mi büszkén valljuk, hogy meghallgatjuk a titkokat, és meg is őrizzük őket. Ez több, mint pusztán egy klub. Külön társadalom az érzelmileg kiegyensúlyozott felnőttek számára, akik élvezettel fedezik fel különféle preferenciáikat ebben a biztonságos és a fejlődésüket segítő környezetben. – Őszinte leszek – mondta Miss BlackBerry. – Mi büszkék vagyunk az őszinteségünkre; ön láthatóan nincs kibékülve a saját szexualitásával. Erre nem tudtam mit mondani. Scarlet úrnő folytatta. – Olyan nincs, hogy a recepciós elpirul, valahányszor egy vendég belép. – Scarlet úrnő arra céloz – tette hozzá Miss BlackBerry –, hogy vendégeink a világ minden tájáról érkeznek hozzánk. Exkluzív tagjaink is vannak. Az ő megelégedettségük különösen fontos számunkra. – A legjobb barátom meleg – mondtam. – Nyitott szellemű vagyok. Egy szobában laktunk az egyetemi koliban. – Maga meleg? – kérdezte Miss BlackBerry. Fészkelődni kezdtem. Az állásinterjúkon nincsenek bizonyos szabályok? Scarlet úrnő a kolléganőjére pillantott, majd bólintott felém. – Mia! – Nem – mondtam elvörösödve. A hollóhajú hozzátette: – Mia, mi nem felelünk meg azoknak a szabályoknak, amelyek más munkahelyeken léteznek. Talán kényelmesebben érezné magát egy olyan állásban. Nagyon örülünk, hogy ma meglátogatott minket. Tényleg. Döbbent hallgatásom hosszúra nyújtotta a csendet. Scarlet úrnő előrehajolt. – Önuralom, taktika, felnőttes viselkedés, bölcsesség – mi ezeket a tulajdonságokat keressünk a munkavállalóinkban. A teremben csend lett. – Mindig is sikeresen segítettem az embereknek könnyíteni a lelkükön – mondtam halkan. A folyosón valahol megszólalt egy telefon, ami megtörte a csendet, a feszültséget viszont nem enyhítette. – Nekünk arra van szükségünk – mondta Scarlet úrnő –, hogy a recepciósunk ügyesen navigáljon az időpontok között. Regisztrálja az ügyfeleink érkezését. Ez egy fontos pozíció. Olyan személyt keresünk, aki tiszteletben tartja vendégeink magánszféráját, és azt érezteti velük, hogy szívesen látott vendégek nálunk. Mint a legidősebb Dom titkárnője, kiváló kommunikációs és szervezőképességekre lesz szüksége. – Ez mind megvan bennem – mondtam. Hollóhajú felszegte az állát. – Nos, az jó. Újabb suta csend állt be. – Köszönjük, hogy eljött – mondta Scarlet úrnő. Felálltam, és a táskámba nyúltam. – Itt van az ööö… a Victoria’s Secretem. Égő arccal hátráltam, és az ajtó felé indultam. – Várjon egy pillanatot, kérem! – mondta hollóhajú; felállt, és megkerülte az asztalt. Megpillantottam fekete, combközépig érő bőrcsizmáját. A szegecses csizmasarok gyilkos szerszámnak tűnt. A nő könnyedén odalépett hozzám. Ez a szépség volt az első domina, akivel életemben találkoztam. Csak úgy áradt belőle a szexuá­lis magabiztosság, és megcsapott pézsma jellegű parfümje, amelyben keveredett a frissen szedett virág és az ámbra; Dior Poisonjának szédítő illata volt ez. Különös módon azonban volt valami vigasztaló ebben a nőben. Azt éreztem, hogy szinte bármivel el tud bánni. Vagy bárkivel. – Pontosan mit mesélt magának Tara? – Lesimította a galléromat, ami valószínűleg egész idő alatt rosszul állt. Scarlet úrnőre és Miss BlackBerryre pillantottam, miközben igyekeztem megzabolázni a galléromat. – Tara említette, hogy ezt a gesztust esetleg úgy tekintik majd, hogy komolyan érdeklődöm a… – Folytassa! – dorombolta a hollóhajú, akár egy párduc; ilyen volt ez a szépséges, ugrásra kész domina. – Tara azt mondta, így kapta meg az állást. A nő közelebb hajolt hozzám. – Tara előttünk vette le a melltartóját. Eltűnődtem, hogy Tara ezt vajon miért nem mesélte el. A szoknyám felé intett. – Látszik a bugyija vonala. Pillantásom az ajtóra tévedt, és csak nehezen álltam meg, hogy össze ne rezzenjek. Idefelé gyorsan beugrottam a plázába, vettem egy új tangát, és csak letéptem róla a címkét. Bármennyire szükségem volt is erre az állásra, bugyi nélkül nem jöttem volna ide. Ilyesmire egyáltalán nem álltam készen. Ezek a nők a szex sötétebbik felére specializálódtak. Ha itt akarok dolgozni, be kell bizonyítanom, hogy képes vagyok megküzdeni bármivel, amit az arcomba vágnak. Végignéztem a női versenybíróság arcán, és éreztem, hogy nem tudtam meggyőzni őket arról, képes vagyok veszélyesen élni. Csak kimerészkedtem a szikla peremére, ott egyensúlyoztam, készen állva, hogy lezuhanok a hosszan tartó, kínos pillanatok mélységébe, és alaposan seggre esem. – Örömmel tanulok. – Végigszántottam a hajamon, úgy gondoltam, vége az egésznek. – Tanulni akarok. A párduc hosszú, fekete szempillái alól nézett rám. – Nem is mondta meg a nevét – közöltem. – Charlotte. – Én Charlotte-ból származom. – Igen, már mondta. Igen, mondtam, és most megint kellemetlen helyzetbe hoztam magam. – Szólítson Lotténak – mondta Lotte. Miss BlackBerrynek megszólalt a BlackBerryje, és felpillantott. – Majd jelentkezünk. Lotte ott maradt mellettem, mintha azt próbálgatná, hogy mennyire viselem el, ha belépnek a személyes zónámba. – Kikísérem. Elindultunk egy hosszú folyosón. Mindkét oldalon döbbenetes művészi alkotások: sötét, gótikus festmények függtek a falakon, én pedig szerettem volna hosszabban is megszemlélni őket. Bármi volt is a levegőben abban a teremben, önálló életre kelt. Talán a gazdag textúrájú parfümök keveréke volt, az a fajta, amit sosem engedhettem meg magamnak, és ami elegyedett a nők harcias magabiztosságával. Eltűnődtem, hogy kerülhettek ide ezek a nők. Mi hajtotta őket e felé az életstílus felé, miért döntöttek úgy, hogy belépnek a fekete lakkbőr ruhák és a sötét, szexuálisan túlfűtött szexkamrák világába. Úgy tűnt, hogy ezek a helyiségek itt a legalsó épületszinten helyezkedtek el. Volt valami mélységesen gonosz ebben a gyönyör és büntetés dologban, és engem tulajdonképpen nagyon izgatott, hogy mi is zajlik itt pontosan. Miután kiléptünk még egy ajtón, elindultunk arra, ahonnan jöttem. Lotte megnyomta a lift hívógombját. A nyakában a legnagyobb gyémánt csillogott, amit valaha láttam. Ujjaival babrálta a vékony láncot. – Egy nagyon csintalan kuncsafttól kaptam. Önkéntelenül is felvontam a szemöldököm. – Mielőtt idejött, mi volt a foglalkozása? – Gyógyszerész voltam. – Ez jobban fizet? Lotte pillantása szinte égetett. – Én ezt nem a pénzért csinálom. – Pillantása a másik, a titkárnő íróasztala mögötti lift felé tévedt. – Én gyógyító vagyok. – Ez hová vezet? – Oda visszük le a kuncsaftjainkat – mondta rekedtesen. Gerincem bizseregni kezdett a várakozásteljes izgalomtól. Diszkréten megszemléltem az öltözékét. A combig érő csizma és a rászabott bőrfűző csábítón nyikorgott, ahogy megmozdult; sápadt dekoltázsa kiemelkedett a finom csipkeszél felett. A levegőben fűszeres füstölő illata szállt, és rejtett hangszórókból zene áradt: egy mély, idegen nyelvű kántálás, ami olyan megnyugtató volt, olyan rabul ejtő, hogy összerándult tőle a gyomrom. Az egész olyan tiltott volt! Lotte lassan az ujja köré csavarta egyik hosszú hajtincsemet. – Természetes szőke vagy? – Igen. – Gyönyörű – mondta. – Olyan vagy, mintha egy William-Adolphe Bouguereau-ból léptél volna elő. – Ööö… – Festő volt. – Lustán elmosolyodott. – Tudta, hogyan kell vászonra vinni egy nő lelkét. Tökéletesen megfestette volna a törékeny kis alakodat, azt a mélykék szempárt, és a rózsapiros ajkadat. – Közelebb hajolt. – Csak a régi mesterek lettek volna képesek megfesteni az ártatlanságodat. Suta csend állt be. Miután beléptem a liftbe, visszafojtott lélegzettel álltam mindaddig, amíg az ajtó becsukódott. Lotte egész testéből olyan érzékiség áradt, amiről eddig csak könyvekben olvastam. Az utolsó néhány perctől szinte szédültem, úgy éreztem, mintha most ébredtem volna valami álomból. Végignéztem a drága, teljes alakos tükrökön, a plüss szőnyegeken, és a csúcsmodern liftgombokon. Körülnéztem, kerestem a kamerát, de nem láttam. A Mini Cooperem egy ezüst BMW és egy fekete Jaguar között állt. Amikor megláttam, hogy a kocsim mögül olajfolt terjed szét a betonon, felnyögtem. Abban reménykedtem, hogy a Minim legalább elindul, és nem vonom magamra kéretlenül a figyelmet azzal, hogy túráztatnom kell a motort, hogy beindítsam. Pár percig álltam a friss levegőn, és magamba szívtam a hely nagyszerűségét. Ez a Pacific Palisades-beli klub még kívülről is ijesztő hatással bírt: sikkes téglaépülete, kiemelkedő, díszes homlokzata a privilégiumok diadalát hirdette. Tényleg azt hittem, hogy egy hozzám hasonló lány valaha is munkát kap egy olyan elegáns helyen, mint az Enthrall? Mi a fenét képzeltem?