Szergej Ivanovics is elmosolyodott.
– Ha sétálni akarsz, veled tartok – mondta, mert nem szívesen vált volna el az öccsétől, akiben úgy túltengett a frissesség és az elevenség. – Útközben beugorhatunk az irodába is, ha muszáj.
– Jóságos ég! – kiáltott fel Levin, olyan hangosan, hogy a bátyja összerezzent.
– Mi bajod?
– Hogy van Agafja Mihajlovna keze? – kérdezte Levin a homlokára csapva. – Teljesen elfeledkeztem róla.
– Már sokkal jobban.
– Azért benézek hozzá. Mire a kalapodat felteszed, már ott is leszek.
Azzal lerohant a lépcsőn, sarka alatt úgy recsegett a lépcső, akár a kereplő.
7
Amikor Sztyepan Arkagyjics Pétervárra utazott, hogy eleget tegyen annak a minden hivatalnok számára természetes és nélkülözhetetlen, ám a nem hivatalnokok számára teljességgel érthetetlen kötelezett
