Uralkodj rajtam

ELSŐ FEJEZETPezsgőt kortyolgatva csodáltam a szivarszoba gazdagon díszített falát: a plafonon talán egy herceg, vagy ki tudja, milyen fontos személy freskója pompázott. Csipkés kravátlival a nyakában nézett le rám, mintha csak azt mondaná, látszik rajtam, hogy valójában nem tartozom ide. A tény, hogy Oxfordban végeztem, nem jelenti azt, hogy különösebb keresnivalóm lenne az Oxford and Cambridge Clubban. A frissen végzettek többsége a felső középosztály pénzes családjainak sarja, és noha az én családom is tehetősnek számít sokak szemében, sem ősi nevünk, sem pedig nemesi rangunk nincs, ellentétben a társaimmal, akikkel épp a diplomaosztónkat ünnepeltük. Megittam az italom és közben magamban átkoztam a legjobb barátnőmet, Annabelle-t, amiért meggyőzött, jó ötlet részt venni a banketten. – Clara! Hát itt vagy! – Annabelle odalibbent hozzám, és tökéletesen manikűrözött körmeivel a karomba csimpaszkodott, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban eliszkolhatok, majd elkezdett a terem túloldalán ácsorgó férfiak felé vonszolni. Ettől a sajátosan határozott fellépéstől eltekintve maga volt a szalonképes viselkedés és megjelenés mintaképe. Szőke haja rendezett kontyba fésülve a tarkóján, alatta a nyakéke csatja, épp középen, tökéletes szimmetriában. Annabelle-lel kapcsolatban minden olyan kifinomult! Tízcentis cipősarkától kezdve a bal kezén csillogó háromkarátos briliánsig. – Alig várom, hogy végre bemutassalak a bátyámnak, Johnnak. – Pillanatnyilag nem akarok pasizni, Belle. A karrieremre kell koncentrálnom, emlékszel, ugye? – jegyeztem meg. Bár nem kezdtem még az új munkahelyemen, a Peters & Clarkwellnél, semmi szükség nem volt rá, hogy egy férfi elvonja a figyelmem a munkáról. Belle mindezt pontosan tudta, de ettől függetlenül ragaszkodott hozzá, hogy megismerkedjem a bátyjával. Annak ellenére, hogy magas színvonalú oktatásban részesült, Belle-be belenevelték, hogy a nők boldogulásának záloga a jó házasság. Sajnos magam is első kézből ismertem ezt a nézetet, ugyanis anyám szintén e téveszme híve volt. Belle hátrafordult és sokatmondóan kacsintott: – De azért egy kicsit szórakozhatsz. John különben is állandóan dolgozik, és egy rakás pénze van. Még az is lehet, hogy báróné lesz belőled. – Nem mindenkinek számít a vagyon és a hatalom – jegyeztem meg igen halkan, ugyanis nem szerettem volna megbántani a körülöttem lévő vagyonos és nagy hatalommal bíró embereket. Belle megtorpant, én pedig a lendülettől belé botlottam. Odahajolt és a fülembe súgta: – Mondd csak, kavartál már gazdag és befolyásos emberrel? Lefeküdtél már akár csak eggyel is? Beharaptam az ajkam, körülnéztem, és magam sem tudtam, mit válaszoljak. Belle úgy tudta, hogy csak egy emberrel feküdtem le, nevezetesen az – akkor már – volt barátommal, aki sem gazdag nem volt, sem befolyásos. Danielnek egyébként állandó kisebbrendűségi komplexusa volt emiatt, és mindent megtett, hogy valami másnak, többnek látsszon. Ami engem illet, általában kényelmetlenül éreztem magam az előkelő oxfordi körökben, Daniel viszont inkább frusztrált és dühös volt. Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy jómódban nőttem fel. Végigfutott a hátamon a hideg, amikor eszembe jutott Daniel és az, hogy mennyire megromlott a kapcsolatunk a vége felé. A téli szünetben mondtam ki a döntő szót, de még hónapokkal a szakítás után beleborzongtam, ha eszembe jutott. Hirtelen hangulatváltozásom nem kerülte el Belle figyelmét. Nagyot sóhajtott. – Daniel nem számít – mondta. Tökéletesen sminkelt, porcelánbaba-szépségű arca elfintorodott, s összevonta pompásan ívelt szemöldökét. Megrázta a fejét, mintha csak ki akarná űzni belőle a kellemetlen emléket és sokatmondóan elmosolyodott: – Ha bújtál volna már ágyba hatalommal és befolyással bíró pasassal, értenéd, mire célzok. – Komolyan aggaszt, hogy a saját bátyádat úgy ítéled meg, mint aki tökéletesen alkalmas a feladatra – jegyeztem meg, és kérdőn vonogattam a szemöldököm. – Milyen a viszonyotok egyébként? – Tudod, hogy van ez. Hol így, hol úgy – megszorította a karomat, és nem hervadt le arcáról a diadalmas mosoly. – Arról van szó, hogy szívemen viselem a sorsod, Clara. Kijár már neked egy rendes kamatyolás. Erre magamtól is rájöttem. Érdekes, hogy eddig a pillanatig Belle nem hozta szóba a témát. Már akkor is lakótársak voltunk, amikor Daniellel a kapcsolatunk legrosszabb napjait éltük. Belle erősen támogatta a szakításunkat, sőt miután szétmentünk, tyúkanyóként sertepertélt körülöttem, elcipelt magával vásárolgatni és bemutatott néhány barátjának. Csak idő kérdése volt, hogy randit szervezzen nekem. Nyilván hálásnak kell lennem, hogy megvárta, míg befejezem a záróvizsgákat, és ezzel hivatalosan is pontot teszek az egyetemi tanulmányaim végére, s csak ezek után vette fel a kerítőnői szerepet. – Belle, az a helyzet, hogy pillanatnyilag nem érzem szükségét annak, hogy pasizzam – jelentettem ki a tőlem telhető legnagyobb határozottsággal. Reméltem, hogy meggyőzően hangzik, amit mondok, és egy időre jegelhetjük a témát, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy erre nagyon kevés az esély. Belle egy laza legyintéssel lesöpörte az ellenkezésem, a tiltakozás süket fülekre talált. – A szükséges és a kötelező között óriási különbség van, drágám. Sose keverd össze a kettőt! Mielőtt ismét hangot adhattam volna a tiltakozásnak, odaintett egy magas és meglehetősen félszegnek tűnő pasast. Johnon látszott, hogy idősebb, mint Belle, legalábbis a kopaszodása egyértelműen erre utalt. Az is kétségtelen volt, hogy az anyagiak tekintetében nincs oka panaszra. Ami a szerelését illeti, a legdrágább és legunalmasabb darabokat válogatta össze, s bár nem mondhatni, hogy harmonikus lett volna az összhatás, a napnál is világosabb volt, hogy egy kisebb vagyont tesz ki. Rolex óra, Berluti cipő és Harris Tweed zakó, egyenesen a nyolcvanas évekből. Úgy nézett ki a pasas, mintha nem tudta volna eldönteni, hogy vadászni ugrott el egy napra, vagy inkább üzleti megbeszélésre készül. És mindezt egy bulira sikerült felvennie. – Te csakis a híres-neves Clara lehetsz – mondta John, és megfogta a kezem. Egy pillanatig úgy tűnt, vacillál, hogy kezet csókoljon vagy kezet rázzon velem. Végül egy ernyedt, izzadt kézfogás mellett döntött. Hát, a vagyona és a rangja ellenére sem tűnt úgy, hogy különösebben lehengerlő típus lenne. – Belle nagyon sokat mesélt rólad. Társadalomtudományból diplomáztál, ugye? – Igen – szívesen elhúztam volna a kezem, de nem igazán tudtam, hogyan tehetném. – Csak nem a következő Teréz anyát tisztelhetem benned? – kérdezte. A másik tenyerét összefonódó kezünkre tette. Nem mondhatnám, hogy nagy élmény volt. – És ha igen? – nem mondhatom, hogy kifejezetten frappánsra sikeredett a válaszom. Belle-en, aki a bátyja mellett állt, látszott, hogy nagyon meglepődött. Nem volt jellemző rám az ilyesféle magabiztosság, különösen nem idegenek előtt. Legalábbis az egyetemen nem. Mindazonáltal megvolt a diplomám, amit nem is akárhol szereztem, és egyébként is… elképesztően jó állást sikerült szereznem. Többé már nem az a lány voltam, aki annak előtte. Nem is lehettem ugyanaz. Egyszerűen nem voltam hajlandó ugyanaz lenni. – Túl csinos lennél apácának – jegyezte meg John, majd kissé kihúzta magát és hozzátette: – Egyébként nemrég tettem le a szakvizsgát, ügyvéd vagyok. – Ó, ez igazán nagyszerű – mondtam minden különösebb meggyőződés nélkül, majd elhúztam a kezem és körülnéztem a teremben. – Elnézést, de úgy látom, megérkezett… Elvegyültem a tömegben, mielőtt Belle-nek esélye lett volna keríteni egy papot, hogy a jelenlétében lezavarjuk Johnnal az eljegyzést. Az eszembe véstem, hogy az első adandó alkalommal figyelmeztetem, hagyjon fel a kerítőnői tevékenységgel. Annak ellenére, hogy nagyon jó nevű iskolákba járt, engedett a családi nyomásnak, és mihamarabb a házasság szent kötelékébe akart lépni. Ez persze egyáltalán nem ritka a nemesi családok esetében. Elképzelhető, hogy Belle ellenállhatott volna, de úgy tűnt, végül is nincs kifogása a korai frigy ellen, már csak azért sem, mert jövendőbelijét ugyancsak sokra tartották udvari berkekben. Én viszont nem vágytam az elköteleződésre, különösen nem Daniel után. Számomra a karrier a megfelelő út. Egyrészt biztonságosabb, másrészt kielégítőbb, harmadrészt pedig sokkal kevesebb nyűggel jár. A nagy tömeg áldásos hatása volt, hogy megmenekültem Belle mesterkedése elől, ugyanakkor nem volt egyszerű kikeveredni belőle. Mire az előcsarnokig eljutottam, vadul kalapált a szívem. A falnak támaszkodtam, vettem egy mély levegőt és megigazgattam az egyszerű szabású, fekete ruhát, amit Belle-től vettem kölcsön a nagy alkalomra. Persze Belle tiltakozott, mondván, hogy túl snassz a ruha, de ennek ellenére ezt választottam. Az egyetlen olyan darab volt a szekrényében, ami – véleményem szerint – az életkoromnak megfelelő. Ami az én ruhatáramat illeti, jellemzően farmerok és pólók teszik ki, meg persze az elmaradhatatlan, minőségi kosztümök. Vagyis Belle cuccaihoz képest ég és föld. Belle általában úgy öltözött, mint egy filmsztár. És persze villantott. Nem bánta, ha minél többet láttat magából, és megtalálta a módját, hogy a megjelenése tükrözze anyagi helyzetét. Olyan kompléi voltak, amelyekről az ember azt hihette, magától a királynőtől csente el őket. Egyszóval nagy szerencsém volt, hogy rábukkantam a kis fekete ruhára, noha gyanítottam, hogy eredetileg temetésre szerezhette be. Egzotikus, fűszeres illat csapta meg az orrom. Dohány. Egyáltalán nem illett a méltóságteljes, régi épülethez, amelyben bár volt szivarszoba, mégis tilos volt a dohányzás. Majdnem minden helyiségben láttam dohányzást tiltó táblát, de úgy látszik, mégis van valaki, akit ez egyáltalán nem zavar. Odapillantottam. Időközben rájöttem, hogy a füst egyben azt is jelenti, hogy nem vagyok egyedül. Összeugrott a gyomrom, amikor megláttam őt. Ahol füst van, ott tűz is van ugyebár… Szóval dohányzott. A teraszra nyíló ajtóban állt, vékony cigaretta lógott a szájából. Laza nemtörődömséggel mosolygott maga elé. A teremből kiszűrődő fény csíkokat festett az arcára, de még a félhomályban is tisztán kivehető volt határozott vonalú arcéle és szeme kékje. Elég volt egy pillantás, és tudtam, hogy ez a pasas egyike azoknak a gazdag és befolyásos embereknek, akiket Belle emlegetett. sőt tipikus példája azoknak, akikről a barátnőm áradozott. Valósággal sugárzott róla a jólét, a tekintély és a férfiasság – mondanom sem kell, a testem azonnal válaszolt. Magam sem tudtam, miért, de elindultam felé. Ahogy közelebb értem, felfedeztem még egy jellegzetes vonását: jóképű volt. Pofátlan sors! Az ábrázatát az angyalok is megirigyelhetnék, az antik mitológia istenségeiről nem is beszélve. Férfias, szépen metszett vonások, aranybarna bőr, ami nyilván távoli tengerpartokon való napfürdőzés eredménye. Kiderült, hogy a haja nem csak a rávetülő árnyék miatt tűnt sötétnek. Szinte ébenfekete volt. És ez még nem minden! Kócos üstöke láttán elképzeltem, milyen érzés lenne beletúrni, sőt a másodperc törtrészéig az is megfordult a fejemben, hogy hevesen megragadnám, miközben a testünk egymáshoz simul. Szedd már össze magad – gondoltam. Tény, hogy jó ideje nem bújtam ágyba senkivel, de az azért már mégis túlzás, hogy így reagálok egy ismeretlen férfira. Akkor is, ha nem lát bele a gondolataimba. Bár önhitt és mégis csábító mosolya épp az ellenkezőjéről tanúskodott. Mintha pontosan tudta volna, mi jár a fejemben. Viszont a szeme nem mosolygott. A tekintete perzselt… Vágy lobogott benne! Ebben egész biztos voltam. Ami az én vágyamat illeti, nos, a gyomromban éreztem, hogy éledezik. Azonnal tudtam, hogy jobban teszem, ha tartom a távolságot. Ez volt a legokosabb, amit tehettem… Az pedig ugyebár mindennek a teteje, hogy a tiltás ellenére dohányzik – nyilvánvaló, hogy szerinte a szabályok rá nem vonatkoznak. És mert fittyet hány a szabályoknak, világos, hogy nem érdeklik az emberek sem. – Azt hiszem, itt nem szabad dohányozni – mondtam. Kotnyeleskedésem biztosan idegesítő lehetett, de őszintén szólva nagyon elegem volt abból, hogy a kiváltságosok nem törődnek a szabályokkal, sőt a maguk kedve szerint alakítgatják őket. Amikor rám nézett, láttam a tekintetében, hogy csupán egy tárgynak tart, játékszernek, amin a kedvét töltheti. – Elnézést – a mosoly ellenére egyértelműen érződött a hangján a visszafojtott ingerlékenység. – Akkor most feljelentesz szabálysértésért? – hátrált egy lépést, és így már a teraszon állt, vagyis tulajdonképpen nem sértette meg a benti dohányzásra vonatkozó előírásokat. Biztos azt remélte, hogy ezzel elejét veheti a további méltatlankodásomnak. Nem úgy tűnt, mintha különösebben zavarná, ha áthág egy-két szabályt. Ebben a fényben már nem láttam jól a szemét, de éreztem, hogy valósággal felperzsel a tekintetével. Tűzbe jöttem; egyszerre kavargott bennem a bosszúság és a kislányos izgalom. – Csak nem akartam, hogy elkapjanak. Felém fordult. Ekkor úgy vetült rá a fény, hogy megint élesen láttam a vonásait. Ravaszkásan elmosolyodott, kivillantva tökéletes fogsorát. – Az veszélyes lenne, nem igaz? Zavarba jöttem az utalás kétértelműségétől, és elvörösödtem. Megfordult a fejemben, hogy szívesen lecsókolnám az arcáról azt az önelégült vigyort, de elhessegettem a gondolatot. A fényben valahogy ismerősnek tűnt, mintha láttam volna már valahol. Lehet, hogy egy gyerekkori iskolatársam? Ha az egyetemen találkoztunk volna, biztosan emlékeznék rá. Kizárt, hogy ne tűnt volna fel csillogó kék szeme és ébenfekete haja, amit úgy fésült, hogy nem lehetett egyértelműen eldönteni, elegáns vagy inkább popsztárosan bohókás. Széles váll, remekbe szabott öltöny, megragadó külső – nem, ezt a pasast az ember nem felejti el egykönnyen. Hogyan lehetséges, hogy olyan ismerős, és mégsem ugrik be, hogy kicsoda? Kigombolt gallérjára és meglazított nyakkendőjére vándorolt a pillantásom, s eltűnődtem, milyen lenne kigombolni a többi gombot is, és lerángatni róla az inget. Micsoda fantázia! Beharaptam az ajkam. Ez most komoly? Tényleg itt ácsorgok, és egy idegenről fantáziálok? Ráadásul a jelenlétében? Hm, lehet, hogy Belle-nek végül mégis igaza volt… Tovább bámultam, mire kérdőn felvonta a szemöldökét. Ez kellett hozzá, hogy észrevegyem magam, és elkapjam a tekintetem. Fülig vörösödtem. A pasas nyilván megszokta már, hogy megakad rajta a lányok szeme. Nem is csoda, ha valaki ilyen elképesztően jól néz ki. Mindenesetre eldöntöttem, hogy nem adom meg neki az örömet, hogy lássa, mennyire felhúzott. Egyébként mindkét értelemben… Simán megszabadulnék a bugyimtól a kedvéért. Persze, ha belegondolok, valószínűleg tudja, hogy elég egy félmosoly, és a lányok nem teketóriáznak; csak úgy hullanak a bugyik…