ÁLLATI MIVOLTUNK
Az olimposzi isteneket fitymáló, első és igazi Offenbach-sikerek korszakában, közelebbről az első világháború után, „forradalmian” modern beszédmodornak számított az akkori serdületlen ifjúság körében azt mondani valami köznapira, hogy: isteni!
isteni!– Isteni krémest ettem! – mondtuk a remek, a finom, a friss, az ehető, a jóízű, omlós, ropogós, közönséges krémesbélesre, ha hozzájuthattunk. Az isteni után nyomban az jött divatba, hogy rémes, rémítő, sőt: rémisztő, és rém, egyszerűen. Mégpedig ilyenféle összetételben: Rém jól mulattam! A szépet, a jót, a kellemeset saját ellentétével fokozva, ebben az időben kezdtünk rettenetesen jól mulatni; borzalmasan jól szórakozni és rémisztően szerelmesnek lenni. Ehhez a beszédmodorhoz gyanútlan könnyedséggel vegyítettünk egy sereg
