– Egyszer egy piros napernyős fiákeres gyerek, egy igazi kis hetyke, tizennyolc esztendős ragazzo állt meg mellettem két fekete lovával, s felszólított egy kis sétakocsikázásra, csak úgy, ingyen, szerelemből „soltante del’amore” mint mondta, mert tetszettem neki. És fel is ültem. És meg is cirógattam érte azért, amiért hazahozott, de aztán beszaladtam a kapuból és bezárkóztam a szobámba, pedig ő még sokáig várt a kapu előtt, de én úgy gondoltam, hogy egy simogatás egy ilyen kis útért éppen elég, mikor én is tetszettem neki és ő is nekem, hiszen így nem fizetett rá egyikünk sem. Többször nem láttam. De a kaland azért kaland, hogy rövid legyen. Nem úgy, mint egy szerelmi viszony, melynek gondolatától jobban iszonyodom, mint a firenzei Borgo-Pinti nevű sikátor fekete macskáitól.
– Tudnia kel
