És a nagy Balla most ott ült, szokott helyén, Golf Náci asztala mögött. Hosszú, pergament ujjal, lassan lapozta a Hungárián Quarterly lapjait. Szürke szeme nézte a füstöt, és füle, mint a lovaké, Ilonáék asztala felé feszült.
– Aha! – mondta Bontsek és a főpincért intette magához.
– Ráér, drága Reuber úr?
Reuber éppen feketét vitt pohárban egy tálcán, de a szerkesztő kérdésére odanyomta azt egy pincér kezébe:
– Attól függ, szerkesztő úr…
Bontsek cigarettával kínálta és zavartan köhécselt.
– Mióta? – kérdezte Ilonáék felé kacsintva.
Reuber úr bocsánatkérően mosolygott.
– Szerkesztő úr ismer, régi, diszkrét ember vagyok.
– No persze, persze, de…
Reuber úr közelebb lépett:
– Érdekelve tetszik lenni a művésznőnél?
Bontsek bólintott.
– Érdekes – mondta Reuber úr –, a Görtzl tanárse
