– Ne dumálj, ne dumálj! – kiabált Juliska. – Végre egy pár igazi műselyemharisnyát szeretnék.
Juliska sohasem akart főzni. Pedig Gyula arra is megtanította. Juliska nem tudott rántást keverni sem, mosni sem; olvasni sem szeretett. Olyan nő szeretett volna lenni, aki a szépségével sok-sok pénzt keres, autón jár, színházban játszik és kávéházban pezsgőt iszik.
– Ne álmodozz ostobaságokról, Juliska! – Hányszor mondta Gyula. Juliska eleinte szerette is őt az ilyen beszédekért. Tizenöt éves volt, mikor Kelendy uraságéktól, ahol kis cselédként szolgált, megszökött, mert Kelendy fiatalúr ingyen kívánta az ő nagy szépségét, s ezért Juliska kárpótolta magát. Egy tiszta selyem, ezüstös estélyi ruhát akasztott ki a Kelendy méltóságos asszony szekrényéből, elrejtette a szénapadláson és éjjel felvett
