Késő estig meneteltünk. Akkor egy nagy pajtához értünk, egy tanya szélén. Jó sok épület volt, a földön széna. Éreztük a lovak szagát, a trágyát. Élelem nem volt. Víz nem volt. Lerogytunk a szénára. Azonnal elaludtunk, szinte eszméletvesztve.
De nem sokáig alhattunk. Órákkal napkelte előtt felébresztettek. És indulhattunk tovább.
Pénteki nap volt. Egész délelőtt meneteltünk, és egész délután.
Aznap este megint egy tanyán aludtunk a szénában. Repülőgépek süvítésére ébredtünk. Zuhantak a bombák, nem is messze tőlünk. De egyáltalán nem féltünk. Fellélegeztünk. Ezek már a mieink, gondoltuk. Ők velünk vannak. Eszünkbe sem jutott, hogy a szövetségesek bombái éppúgy végezhetnek velünk, mint a németeké. Egyszerűen nem jutott eszünkbe.
Ezek már a mieink,A következő nap ugyanúgy telt. Mentünk és
