Úgy döntöttem, minél előbb beszélek a német elöljáróval. Nem akartam várni, nehogy bajba kerüljek.
– Elnézést, uram! – mondtam. Közvetlen voltam és lényegre törő. Kedvesen mosolyogtam és tökéletesen beszéltem németül. – Nem megy jól nekem ez az új feladat. Láthatja, hogy nem tudok annyit előállítani, mint kellene.
Szemöldökét felvonva nézett rám.
– De másban jó vagyok és ügyes. Jól beszélek németül. És kitűnően számolok. Többet tudnék segíteni adminisztrációs munkakörben. Vagy esetleg végezhetném azt a munkát ott, ellenőrizném és cserélgetném a késeket.
Lélegzet-visszafojtva vártam. Auschwitzban soha nem mertem volna így beszélni egy némettel. Őrültség lett volna. De itt megérte kockáztatni. A felügyelő rögtön látta, hogy semmi értelme a lehetetlent várni tőlem, úgyse tudom megcsinálni
