De én semmit nem láttam benne. Nem az értéke döbbentett meg, hanem éppen az értéktelensége. Ebben az új világban semmit nem ért egy gyémánt. Talán enyhíthette az éhségemet? Talán ételt szerezhettem volna vele? Ennek a csillogó ékkőnek, a luxus, a gazdagság és a szépség jelképének láttán csak még világosabbá vált a saját nyomorúságom: koszos, kopaszra nyírt lány mocskos és rongyos ruhában, amit hetek óta hordtam, és aminek minden ránca – és a testem minden porcikája – tiszta tetű. Semmit nem jelentett számomra az a gyémánt. Csak egy kis kődarab. Gondolkodás nélkül elhajíthattam volna.
A ruhát áttettem az átnézett holmik közé, a gyémántot pedig odaadtam a felügyelőnek.
A saját rejtett kincsemről, a nyakláncról, amelyet mindennap magamnál hordtam, senkinek nem beszéltem, de sokszor gondolta
