A kocsit keresztbe fordították, s a kisfiú már csak a gondolába eshetett volna ki. A vízen és a parton mindenki megnyugodott. Még két utas beszállt, s a gondola végre elindult.
A Cavaletto teraszáról már csak azt láttuk: most az anya keltegeti a fiút, ő emeli fel a fejét. De a makacs Bibi hadat üzent anyjának, apjának, az egész felnőtt világnak: hátravetette felemelt fejét, kockáztatta, hogy elroppantja egyik nyakcsigolyáját, s el is roppant volna, ha nem olyan puha – és aludt tovább, álomtól dagadt, szorosra zárt szemhéjjal.
– Bibi! … Bibi! … – kiáltozták a gondolában mind a nyolcan.
A gondolás is évődve elkiáltotta a nevét: „Bibi!” – majd énekelni kezdett.
És lassan eltűntek a siketben, a calle Sangallo hídja alatt.
Már nem láttuk a kisfiút, de tudtuk a feleletét: nem! Nem akarja tu
