Száz és száz éve fejtik itt a márványt. Még látni a hajdani módot: a nagy fúrókat, a vaskos kalapácsokat, acélból a szétkalapált fejű ékeket. Még használják őket.
De a vörös ragyogásban zöld, sárga és kék huzalok is futnak a falon: itt már robbantanak is.
És zúg az aggregátor, kérlelhetetlen, széles fogú fűrész vágja a követ. Mozdulnak az egymásra préselt, őskori rétegek.
Villamos targoncák hatolnak be a nagy vágásba, sárga pókok, tapogatva szedik lapátjukra az emberi kéznek mozdíthatatlan táblákat. Lassan, óvatosan, megrakottan húzódnak kifelé.
Az Akropolisz Athénban fehér márvány. Ha vörös volna: itt látnám romokban s még félig kifejtve, a vágás oldalában. Születése előtt, romlása után egy időben a múltját s a jövőjét.
Most a délután búcsúzkodó, kora őszi fényeiben láttam ismét Sütt
