Csak az autóbuszoknak nem jut ebből a kicsorduló fiatalságból. Gyöngyöstől Galyatetőig és Párádtól Mátraházáig csupa asztmás motor liheg, szuszog, morog és fulladozik a kíméletlen szerpentineken. Egy-egy pillanatra elakadnak, öregesen fújtatnak, majd elkeseredetten ismét nekilódulnak.
Mert mindenki felfelé igyekszik, fel a hegyoldalakra, a mindenhová kiszórt házakba, a csúcsok alá ragasztott üdülőkbe, fel, egyre magasabbra, olyan szerelemmel és hevülettel, mintha soha többé nem akarnának lejönni.
Mindegyik autóbusz zsúfolt. Ez is, amelyikre éppen csak feljutottam. Akik itt a forró kocsiban ülnek, állnak, ágaskodnak, mindannyian napraforgó-ábrázattal merednek kifelé, megdermedve a boldogságtól, hogy a fák az idén is fák maradtak, az ég nem felejtette el a kék színt, s a madarak ugyanúgy t
