Milyen remek Tömörkény-figura ez a bőralmaszínű, jó negyvenes, jó kedélyű szakácsnő a parti halászcsárdában. Ragaszkodik ahhoz, hogy megnézzük a konyháját. Majd kijön a fák alá, a terített asztalhoz, hogy igazán ízlik-e az étel? És közben beszél, fáradhatatlanul, éllel és ízzel.
Tömörkény „rámeredő” szeme kellene, hogy az ember megjegyezze a mozdulatait, elkapja a szavait. Elmondja egy régi csárdabérlő esetét, aki ugyanennél az asztalnál bicskát szúrt a kötekedő vendég hátába. „Aztán csak megtörölte a bicskáját. Jó éjszakát.”
Tömörkény-figura, és mégsem a múlt figurája. Ahogyan elmondja az életét: mai regény. Kitárulnak a halászcsárdák és a vendéglátó-ipari központok intrikái. Ott kellett hagynia a Tisza-parti konyhát, és ment kerékpármegőrzőnek. De a régi vendégek megostromolták az igaz
