Keresni sem kellett sokáig, rögtön megtaláltam a könyvespolcomon, Babits Mihály könyvei mögött. Azért ott, mert a kisfilmre egy esztergomi kirándulást fényképeztem, látogatásomat Babits Mihálynál. Az egykori felvevő már elkallódott, a vetítőgépem eltörött. Új vetítőt kellett kölcsönkérni – de estére megvolt az is. Még ezüstvásznat is szereztem.
A vetítő berregni kezdett; először nagy, fényes vizet láttam. A megáradt Dunát.
Tizenöt éve ennek a fénynek, a víznek, a vakító vasárnapnak. Persze, kora reggel szálltunk hajóra, így úsztunk felfelé a Dunán – az ezüstvászonról szinte lefolyt a nagy tömegű víz. öt hónap óta mennyit vakoskodtunk ebben a szobában, mennyit kormoztak a hitvány kőolaj mécsek, de mindez egyszerre elmúlt, a szoba megtelt vízszaggal, a visszahozhatatlan múlt szorításával.
