JUDIT
Az ifjúság emlékei heves, nyugtalan lánggal égnek – egyszer ezt is el kell mondanom, ezt a régi tiltakozást, a vacsorát Juditnál. Igazságtalan leszek. Miért bocsássunk meg annak, akit fiatal korunkban is megvetettünk. Régen történt, szorongató, nagy távolságban. Arról a vacsoráról akkoriban csak ketten tudtunk, Judit meg én. Remélem, hogy ő már elfelejtette. Így volna jobb, emberségesebb.
Judit L.-nek, a nagy muzsikusnak volt a felesége. Amikor vacsorára hívott, már özvegye volt. L. három évvel ezelőtt meghalt.
LL.– Egyszer nálam kell vacsoráznia!… Remekül főzök, nem hiszi? Meg kell próbálnia… Mikor jön?
Így hívott.
Fél évig halogattam ezt a vacsorát, végül mégis elmentem.
Este hétkor csengettem a somlói úti lakás ajtaján – nagyon szép utam volt addig; kint a Gellérthegyen félm
