Gabi lehajtotta a fejét, ceruzát vett elő, és szórakozottan rajzolgatni kezdett az asztal halványszürke márványlapjára. Firkálásából egy kis kidőlt-bedőlt falú, kutyaólszerű házikó kerekedett.
– Rikának ki kell mennie Berlinbe – mondta Móni. (Mennit mondott, de jönnit gondolt!) – Nálunk ugyanis a színművészet teljesen megrekedt a naturalizmusnak abban a pocsolyájában, amely…
– Kicsi ház! – kiáltott fel Rika, és Gabi firkálása felé hajolt.
– Tetszik? – nevetett Gabi. A szeme sarkából Mónira lesett, és így szólt:
– Akarod, Rika? Neked adom.
Rika nevetve vette ki a ceruzát Gabi kezéből, bekeretezte a házikót. Móni elhallgatott. Az ő ceruzája is az asztalon hevert. Összeszorította a száját, s néhány gyors és ügyes vonással egy színház- vagy múzeumbejáró-féle homlokzatát rajzolta az asztal
