– Mi ez, Sándor? Megállapítás? Vagy utasítás?
Nótás megragadta a csuklóját.
– Megverlek! Hallod-é?
Rika nagyra meresztette a szemét.
– Megversz? Miért?
– Mert úgy tartalak magamban, mint a szentséget, mert…
– Megversz? Mert őszinte vagyok? Megversz, mert rossz nekem?
– Neked jó. Hallod? Neked jó kell hogy legyen. Nem tudom én kimondani, hogy én téged mennyire szeretlek és kívánlak és minek tartalak. Annak jó, akit így szeretnek.
– Sándor – Rika a mellére tette a fejét –, Sándor, engedj el! Nem szeretlek annyira, hogy hazudni tudjak neked. Én csak egy embernek és egy emberért hazudok, csalok és komédiázom: Gabiért. Mert szerelmes vagyok bele. Engedj el, ha fáj az őszinteségem. Hidd el nekem: én vetem meg legjobban magamat ezért a szerelemért.
Nótás arcán undor rángatózott. Ellökte
