A könyv ott feküdt a füvön. Én meg álltam mögötte, fáztam, és megint rossz lett az egész. Már azt is gondoltam, egyszerűen szervuszt mondok, elmegyek. De nem moccantam. Néztem Emil hátát, hogy no, most mondom: szervusz! Hátranyúlt a kezemért.
– Nem fázol?
– De.
– Abbahagyjuk. Nincs kapás. A keszeg csak az új horgász tiszteletére akasztotta magát a horogra. Hogy kedvet kapj a fogásra. Megpróbálod még?
– Nem – mondtam –, azt hiszem, haza kell mennem.
– Most, egyszerre?
– Most.
– Dehogy. Még egy lélek sem jár a Papírmalomban. Jere, lemérjük, hogy mit tudsz.
– Hogy mit?
– Csak jöjj.
Visszafele a Papírmalom fele én vittem a földdel tömött gilisztás dobozt meg a táskát, ő az összetolt botokat meg a széket. A piros pettyes halacskát, mit én pisztrángnak véltem, de ő közönséges keszegnek
