1
Augusztusvégi hűvös délután. Bent az erdőben, a sűrű rengetegben rezdületlen nyugalmú, vadzöld lombkorona ül a köpcös fatörzseken. De az erdőirtások napsütötte facsonkjai között sápadtan kókadozik már a fű. A kis szárnyvasút ott vezet keresztül, az erdő kellős közepén, keskeny, fehéren villogó csíkot hasítva az erdő tölgy-falanxának testébe, hosszú, hosszú kilométereken át. A pályatest két oldalán, a keskeny sínek fölött, mint valami pompás, ünnepi sátor, összeborulnak a fák.
Magas kéményű, törpe mozdony pöfög az erdőben, a lombkorona-alagút alatt. Szuszog a kis mozdony, pöfög, erőlködik. Magas a kaptató ezen az erdőhajlaton s a kis mozdony bizony megviselt, ócska szerzet. Tág küllőjű, óriási kerekei búsan lötyögnek két oldalán. Naponta hatszor szalad le s föl a kanyargós szerpentin út
