HATTYÚDAL
I
IA kapitány úr görnyedve ült íróasztalánál az ablak előtt, és vizsgálódva tekintett ki a havas útra a széthányt papirosdarabok, furcsábbnál furcsább ábrák és teleírt lapok közül. A téli nap sugara beömlött az ablakon, meg-megcsillámlott a nagy, nehéz tintatartón, és színesre festette a pennák szárait. A kapitány ideges lehetett valamiért. Odakint, a temető szélén, a Kálvária utcán már napok óta süppedezett a hó. Bizony, az idén már november végére fehér lett a világ, a Mezőségről bejöttek a varjak Vásárhely városába és csodálatos – most Szilveszterre mégis megenyhült az idő. Nem tudni sose, hogy van az erre. A székelyföldi nagy szelek elkerülik a várost, de néha meg a Mezőségről jön meg a hideg, ónszínű felhőket kerget a szél, és úgy beborul a világ, mint a kapitány úr messzi
