Egy senki
Vireni Galipoliszba, egy magas, széles vállú, bronzbőrű férfitestbe töltötte magát. Ez volt az egyik aktuális kedvence; minden egyes apró izom tónusosan kirajzolódott a bőre alatt, görögös arcélét rövid borosta fedte, vastag szájával lefegyverzően tudott mosolyogni. Nem igazán érdekelte már, hogy női vagy férfitestet visel-e.
Az óceánt bámulta az Isla del Fuego űrkikötő közelében, a sétány kőkorlátjára könyökölve. Alatta ötven méterrel, a sziget hullámerőművének külső sziklafalba épített, algától opálos zöld lapátjai úgy mozogtak fel-alá, akár a zongorabillentyűk. A háta mögött időnként felerősödő dübörgés megremegtette a levegőt, ahogy egy nagyobb hajó emelkedni kezdett a felhők felé.
Melvin Kadek beszéde óta a neuroszférán egy óra a visszamaradt időt mérte.
Már csak hetven
