Újfajta arctalanságNincsen szája, nincsen szeme, nincsenek végtagjai, sem teste.
Képzeletbeli kezek nyúltak felé, de már nem tudták megfogni, megcsípni, megmarkolni. Elérhetetlenné vált.
Sikolyokat érzékelt mindenhonnan, mintha milliónyian üvöltöttek volna körülötte, és velük üvöltött ő is, ahogy megpróbálta felfogni a létezést és saját magát.
Hogyan üvölt, ha nincsen szája?
Sötétség, fényesség.
Élet, halál.
Teljesség, üresség.
Nincs teste, és ez ebben a pillanatban megnyugtatta. Így senki nem tud hozzáérni, sem fájdalmat okozni. Nem érzett, nem érzékelt maga körül semmit, legalábbis nem úgy, ahogy kellene, azonban úgy vélte, lát, hall, szagol különböző dolgokat.
Semmi és minden.
Olvasott a koronázás utáni élménybeszámolókat újhumánoktól, ezért azt hitte, sejti, milyen érzés lehet
