– Ez itt ma nem épp a Piccadilly Circus, és nem mész messzire – majd kiáltok.
Tudom, hogy nem kellene. Azt kellene mondanom Jamesnek, hogy ne legyen nevetséges, és hagynom kéne, hogy szegény ember nyugodtan élvezhesse a sörét. De hajt az ellenállhatatlan vágy, a fülembe suttog, és csábít, hogy többet tudjak meg arról, mit tud Paul Green, és mit mondhat el nekem. Kiveszem Amyt a kenguruból, és átadom a pult fölött. Amikor James átveszi, Amy arca felderül, dundi pofiján gödröcskék jelennek meg.
– Tetszel neki – csodálkozom.
– Nem kéne ennyire meglepődnöd.
– Nem, csak… – még senkivel sem láttam ilyennek.
– Téged szeret – mondja James, és a szájával pürröget, mire Amy úgy kacag fel, ahogy még soha nem hallottam.
– Nem igazán – válaszolom gondolkodás nélkül. – Szüksége van rám. Az nem ugy
