Viszlát, józan ész!

1. fejezet

A belvárosi lakás nappalijában tökéletes szervezettségben működött a hirtelen felállított „válságstáb”. Evey és Bettany a kanapén alakították ki a rögtönzött logisztikai központot: mindketten laptoppal az ölükben, jegyzet- és papírhalmok rengetegében lehetséges megoldásokat kerestek a problémára. A csapat férfi tagja, Tommy az ötleteket igyekezett telefonon keresztül megvalósítani. Úgy tűnt, a mobilon bonyolított megbeszélésekhez Tommynak elengedhetetlen az állandó mozgás, mert amint belekezdett egy hívásba, az egész nappali és a mellette lévő konyha teljes területét felhasználva menetelt körbe-körbe, néha oda-vissza, amíg le nem tette a telefont.

A krach délben ütött be, és azóta szünet nélkül dolgozott a kis társaság. A riadólánc után mindenki azonnal Tommy lakására, a közös projektmunkájuk főhadiszállásra rohant. Az sem érdekelte őket, hogy emiatt el kellett jönniük az éppen folyó egyetemi előadásokról, és hogy ki kell hagyniuk a későbbi óráikat is. Ez az ügy most mindennél fontosabb volt számukra.

– Újabb zsákutca? – nézett fel a laptopból Evey, ahogy Tommy elbúcsúzott és bontotta a hívást.

– Kinyírom ezt a rohadékot! – fakadt ki válasz helyett a fiú. – Egy nappal a határidő előtt képes ekkora mocsokságra!

– Nem biztos, hogy Victor volt… – kezdte volna Bettany, ám Tommy ingerülten belé fojtotta a szót:

– Méghogy nem biztos! Akkor sem lennék biztosabb benne, ha Mr. Drew levelét ő is aláfirkantotta volna! A riválisai vagyunk, és most szépen kigolyózott minket! Egy főbefektető nem fog magától az utolsó nap kihátrálni egy üzletből. Ilyen egyszerűen nincs – csak ha jó oka van rá. És valljuk be, a levelében cirádásan megfogalmazott ürügy nem éppen elfogadható, főleg nem huszonnégy órával a pályázat leadásának határideje előtt. Ebben Viktor keze van!

– Akkor tegyünk panaszt a dékáni hivatalnál – állt elő az ötletével Bettany.

– Semmire nem mennénk vele, nem tudjuk bizonyítani – ingatta a fejét Tommy. – Főleg nem egy nap alatt. Ráadásul a pályázatról mindenképpen lecsúsznánk. Komolyan mondom, szét fogok robbanni! – kezdett ismét fel s alá mászkálni. Ezúttal nem kellett telefonhívást folytatni a masírozáshoz, éppen elegendő indulat hajtotta a lábát.

– Ha kimenetelted magad, folytassuk a kármentést – vetette fel Evey, miközben a szemével követte, ahogy jó barátja sokadjára is átszeli a nappalit a hálószoba ajtajától egészen a konyha bejáratáig.

– Minek? – bukott ki Tommyból idegesen a kérdés, és a kanapé mellett megtorpanva nézett vissza a lányra. – Semmi értelme! Ennyi idő alatt nem fogunk új főbefektetőt találni, így pedig az egész pályázati anyagunkat lehúzhatjuk a vécén!

Evey csendben figyelte Tommy kifakadását. Négy éve, az egyetemi tanulmányaik kezdetétől barátok voltak. Még a legelső napok egyikén ismerkedtek össze, amikor az év eleji káoszban próbálták felvenni a tantárgyaikat. Egyikük sem igazodott ki sem a táblázatok, sem az épületek rengetegén, így úgy döntöttek, közösen hatékonyabbak lesznek. És így is lett. Tommy építésznek tanult, míg őt inkább az enteriőrök érdekelték, így a lakberendezés mellett döntött. Rengeteg időt töltöttek együtt mind az egyetemen, mind azon kívül, és igazi jó barátokká váltak. Bár a környezetük meg volt győződve arról, hogy a barátságnál több is van közöttük, a valóságban sosem közeledtek egymáshoz, mint férfi és nő. Még Evey sem tudta megmondani miért, de valahogy így alakult. Pedig Tommyt még jóképűnek is találta: magas, jó testfelépítésű fiú, rövid, hullámos, sötét hajjal és nagy, barna szemmel, amit még igézőbbé tett a lányok által is megirigyelt hosszú szempillája. A legtöbbjük szerint Tommy mély, barátságos, csillagszemű tekintetébe azonnal bele lehetett szeretni. És annak ellenére, hogy Evey is sokszor elcsodálkozott azon, hogy lehet egy fiúnak ilyen hosszú, fekete szempillája, számára ez inkább jó lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy műszempilla hordásával húzza a barátját.

A főbefektető visszalépése őt is teljesen kiborította, de tudta, Tommy rosszabbul kezeli az ehhez hasonló helyzeteket. Barátja hirtelen haragú volt, és nehezen birkózott meg a kudarccal, illetve a kudarccal fenyegető problémákkal. Sokszor inkább a felháborodott kihátrálást választotta, mint a harcot. Most azonban túl sok minden múlt ezen a pályázaton ahhoz, hogy hagyja a barátját megfutamodni.

– Még jó néhány óránk van, és nem hagyom, hogy az elmúlt hónapok megfeszített munkája semmivé váljon! – jelentette ki határozottan Evey. – Megtesszük, amit lehet, ha kell, csökkentjük a költségvetést, olcsóbb anyagokat, bútorokat választunk…

– Nem fogom újratervezni az egész épületet! – ellenkezett Tommy.

– Nem is kell, csupán megpróbáljuk költséghatékonyabbá tenni. Csak próbálkozom! – szabadkozott Evey. – Négyévnyi tanulásunk, minden tudásunk, szívünk-lelkünk benne van ebben a projektben, és még a diplománk is ettől függ, szóval, nem fogom harc nélkül feladni, és neked sem engedem! – Mivel Tommy nem reagált, folytatta: – Holnap tőlem elkezdhetünk egy másik projektet, a „Hogyan csináljuk ki Victor Broomingot?” Rettentő szívesen segítek benne, hidd el, én is tele vagyok ötletekkel, de most még más dolgunk van.

– Kit hívjak? – adta meg magát Tommy néhány pillanatnyi hallgatás után, és már nyomta is a kapott számot a készülékébe.

A válságstáb ismét akcióba lendült.

Délután öt körül mind a hárman elcsigázva gubbasztottak a konyhaasztal körül. Kifogytak az ötletekből.

– Nem hiszem el, hogy senki nem tud segíteni! – kesergett Bettany. – A közösségi oldalakon sincs olyan ismerősötök, akinek köze van az építőiparhoz vagy a pénzszakmához?

– Már minden lehetséges embert megkerestem, de semmi – ingatta a fejét Evey.

Mivel Tommy nem csatlakozott az előtte szólókhoz, mindkét lány rápillantott. A fiú feszülten nézett maga elé, és továbbra is lefelé bámulva elnyomta a cigarettáját.

– Talán… – szólalt meg végre a fiú – talán megpróbálhatok felhívni még valakit – bökte ki halkan.

– Mondd, hogy van egy gazdag nagybácsid, aki kihúz minket a bajból! – csillant fel Bettany szeme.

Tommy nem válaszolt, csak felpattant a székből, és a mobilját nyomkodva ismét járkálni kezdett, ezúttal a konyhában. A hívást azonban nem indította el, hol felemelte, hol leengedte a készüléket. Vagy egy percig vacillált, aztán vett egy nagy levegőt, és benyomta a hívás gombot. Ám úgy tűnt, ehhez a beszélgetéshez nagyobb mozgástérre van szüksége, mert átsétált a nappaliba, és ott kezdte róni a köröket. A két lány értetlenül, de kíváncsian nézett utána, és néma csöndben várták, mi fog történni.

– Szia!… – szólt bele egyszer csak a telefonba Tommy. – Nem, nincs baj… vagyis mégis. Akadt egy kis gondunk egy iskolai pályázattal kapcsolatban, és talán te tudnál nekünk segíteni… Elég sürgős lenne. Most ráérsz?… Kösz. Negyedórán belül ott vagyunk – fejezte be a beszélgetést, és ezzel egy időben a lábai is lecövekeltek.

– Kivel beszéltél? – tette fel Evey a kérdést.

– A bátyámmal.

– Neked van testvéred?! – bukott ki Evey-ből a döbbenet. – Négy év alatt egyszer sem említetted, hogy van egy bátyád!

– Nem nagyon tartjuk a kapcsolatot – vetette oda félvállról Tommy.

– De hiszen itt él a városban, nem? Azt mondtad, negyedóra múlva találkozhatunk – értetlenkedett tovább Evey.

– Nem vagyunk jóban. Egy seggfej – foglalta össze Tommy röviden a magyarázattal egybekötött véleményét, aztán Evey meglepett arcát látva némileg bővített a jellemábrázoláson: – Egy egoista, önelégült, sznob, mindenkin átgázoló, pénzes seggfej.

Úgy tűnt, Evey megelégedett a válasszal.

– Sok embert ismer, benne van az építőiparban, az üzlethez is ért, szóval, talán lesz néhány használható ötlete – magyarázta Tommy. – Induljunk!

Összepakolták az anyagokat, majd mindannyian bepattantak Tommy kocsijába, és a délutáni forgalomban lassan átevickéltek Los Angeles zsúfolt belvárosán. Egy ideig mind a hárman némaságba burkolóztak, de aztán Evey nem bírta ki, hogy ne tegyen fel újabb kérdéseket:

– Mindig ilyen rossz volt a kapcsolatod a testvéreddel?

– Amikor kicsi voltam, még jó arc volt. Nyolc év van köztünk, és ő volt az én nagytesóm, akire felnéztem, aztán elvette az eszét a pénz meg a nagyravágyás, és attól kezdve tojt a fejemre. Konkrétan semmiben nem számíthattam rá. Anyu elvolt a maga bajával, és jól jött volna, ha tizenkét évesen nem hagy a bátyám is magamra, de neki fontosabb volt, hogy szórakozzon meg karriert építsen.

– Nem is szoktatok találkozni?

– Néha beszélünk telefonon – vont vállat unottan Tommy. – Évente egyszer, ha összefutunk. De nem igazán érdekel a puccos kis élete. Szórja a pénzt, percenként cseréli a nőit, nem foglalkozik senkivel saját magán kívül, úgyhogy nem mondhatnám, hogy vágyom a társaságára.

– Tényleg seggfejnek tűnik – állapította meg Evey. – De azért kedves tőle, hogy hajlandó most rögtön segíteni nekünk.

– Majd kiderül. Nem szívesen kérek tőle bármit is.

– Igen, azt vettem észre. Amellett, hogy ő volt az utolsó utáni, aki eszedbe jutott, elég nehezen vetted rá magad, hogy felhívd.

– Mert a fene se kíváncsi a fellengzős kioktatására, hogy mit kellett volna és hogyan, de belátom, nem maradt más választásunk. Csak tud valamit, ha ilyen jól megy neki. Az eszével sosem volt baj, inkább azzal, amire és ahogy használja.

Nem sokkal később leparkoltak egy emeletes házakkal teli utcában, majd gyalog tették meg a maradék utat.

– A slusszpoén az lenne, ha nem engedne be – vihogott Bettany a kapuban, de a másik kettő valahogy nem nevetett a viccen. – Ha akkora seggfej, ez is előfordulhat – kuncogott tovább.

– Ha így is lenne, tudom a kódot – csengetett be Tommy, mire nem sokkal később berregni kezdett a zár.

– Beengedett… egy pluszpont – vigyorgott Evey, de Tommy morcos arcát látva hozzátette: – Mínusz ezerről indul.

Tommy nem reagált, csak határozott léptekkel a lift felé igyekezett, a két lány pedig egymásra pillantva szinte egyszerre ragasztotta magára a fiú komor ábrázatát némileg eltúlozva, ami nem kis derültséget eredményezett. De tekintettel társukra, elnyomták a mosolyt, és utána siettek.

A legfelső emeletig lassan haladtak felfelé, és ahogy közeledtek, úgy lett Tommy egyre feszültebb.

– Lehet, hogy rossz ötlet volt. Talán tovább kereshetnénk…

– Nem, Tommy, megpróbáljuk – fojtotta bele a szót Evey azonnal. – Ha már felhívtad, és itt vagyunk, akkor nem hagyjuk elszalasztani ezt a lehetőséget.

– Én már nagyon kíváncsi vagyok a bunkó, pénzes bratyódra! – vigyorgott Bettany vidáman.

Tommy lenéző pillantással reagált a lány megjegyzésére, aztán a lift felért, ők pedig elindultak a folyosón a lakáshoz. Az ajtó már résnyire nyitva várta őket.

– Helló! – lépett be halk kopogás után Tommy a kíváncsiságtól fűtött Bettanyval szorosan a nyomában.

– Sziasztok! – hallották meg Tommy bátyjának hangját. – Gyertek csak be!

Evey is követte a többieket, és egy nagy méretű, hangulatos és szépen berendezett stúdiólakásban találta magát. Tommy bátyja jó néhány centivel magasabb volt az öccsénél; első ránézésre nem nagyon hasonlítottak egymásra, de alapvetően kellemes benyomást tett Evey-re. Főleg ahhoz képest, hogy Tommy beharangozott negatív jellemzése alapján egészen másképp képzelte el. A férfi kedvesen üdvözölte őket, ám Evey-nek feltűnt, hogy a két testvér nem ölelte meg egymást, de még csak kezet sem fogtak. A távolságtartás kettejük között érzékelhető volt, ahogy Tommy feszengése is.

– Ő itt Evey Harmon, ő pedig Bettany Jenkins, a csoporttársaim – mutatta be őket Tommy, le is zárva az ismerkedést.

Bettany azonnal a tettek mezejére lépett, és a kezét nyújtotta a házigazdának:

– Szia, én vagyok Bettany! A te nevedet még nem tudom… – bazsalygott a férfira, aki elfogadta a felé nyújtott kezet.

– Dominic – adta meg barátságosan a választ.

Ezután Evey sem akart udvariatlan lenni, ő is illendően bemutatkozott, majd Dominic hellyel és üdítővel kínálta őket.

A saroklakás ugyan egyetlen hatalmas térből állt, de egy középen elhelyezett, néhány méteres, fújt üvegű fal két helyiségre osztotta. A nappali rész közepén állt az ülőgarnitúra, jobbra, a bárpulttal elválasztott amerikai konyha, az üvegfal mögött pedig rálátás nyílt a hatalmas franciaágyra. A nagy alapterületű, kevés bútorral berendezett lakás tágas és barátságos hangulatát a meleg, szürkésbarna faburkolatok mellett a hatalmas, a két külső falon végigfutó, kazettás ablakok kölcsönözték, amelyeken keresztül pazar látvány nyílt a városra, miközben ragyogó fénnyel töltötték be a teret.

Evey nézelődését Bettany suttogása szakította félbe, akivel egymás mellé telepedtek le a kanapéra.

– Nem szép Tommytól, hogy ilyen sokáig rejtegette a bátyját! Baromi jól néz ki!

Evey-t sokkal jobban lefoglalta, hogy a barátja reakcióit, illetve a lakást elemezze, így a testvér alaposabb szemrevételezése valahogy elmaradt. A bemutatkozásnál nem tett rá igazán mély benyomást, és akkor is leginkább azon akadt meg a szeme, hogy Tommyt mennyire idegesítette Bettany lelkes belépője. A kellemes tónusú hangja volt talán az egyetlen, ami feltűnt neki, de a másik izgatott szavai után elhatározta, hogy jobban megnézi magának a férfit.

Dominic a konyhában töltötte az italokat, így messziről és hátulról szintén csak annyit állapíthatott meg, hogy az átlagnál magasabb, izmos és feltűnően széles vállú. Tommy is a bárpultnál állt, majd az italokkal együtt mindketten az ülőgarnitúrához mentek. Evey megragadta a lehetőséget, hogy alaposabban szemrevételezze Dominicot, és el kellett ismernie, hogy Tommy bátyja valóban igen jóvágású. Bár elsőre nem tűnt fel, jobban megfigyelve mégiscsak arra jutott, hogy hasonlít az öccsére. Ugyan a haja egy árnyalattal világosabb tónusú, sötétszőke, az arca pedig markánsabb, valamint jóval erőteljesebb, izmosabb testfelépítésű, mégis egyre több közös vonást vélt felfedezni a két férfiban.

– Szóval? Miben tudok segíteni? – tette fel a kérdést Dominic, miután leült a lányokkal szembeni kanapéra, és érdeklődve nézett testvérére, aki még véletlenül sem mellette foglalt helyet, inkább egy különálló fotelt választott magának.

– Van egy pályázat az egyetemen – kezdett bele Tommy. – A feladat igen összetett, mert nem csupán egy általunk választott közintézményt kell teljes egészében megtervezni – mind építészetileg, mind belsőépítészetileg –, hanem az egész projektet nekünk kell lebonyolítanunk az elejétől a végéig, kezdve a szükséges helyszín felkutatásától, az engedélyek megszerzésén, szerződések és költségvetési tervek megírásán át a beruházásban részt vevő befektetők, támogatók bevonásáig. Mindezt úgy, hogy a pályázatot megnyerő terv meg is valósul, tehát nem feltételesen kell megteremtenünk az anyagi hátteret, hanem szem előtt kell tartani azt is, hogy jó esetben valóban fel fog épülni az általunk tervezett épület. Nem mellesleg a három, dobogós pályázatot diplomamunkaként is elismerik, a csapat tagjai pedig automatikusan megkapják rá a kiváló értékelést. – Vett egy nagy levegőt, majd folytatta: – Hónapok óta, még a nyári szünetben is éjjel-nappal ezzel foglalkozunk, és szerénység nélkül állíthatom, hogy szuper anyagot állítottunk össze. Mind a hárman beletettük minden eddigi tudásunkat, mindenki csinálta, amihez értett: én terveztem az épületet, Evey az enteriőröket, Bettany pedig a jogi hátteret biztosította. Simán leadtuk volna határidőre, azaz holnap reggel kilencre, ám ma délben kaptunk egy e-mailt a főbefektetőtől, hogy visszalép. Biztosra veszem, hogy a rivális csapat egyik nagyszájú tagja intézte így a dolgokat, de ez most mindegy. A lényeg, hogy a főbefektető által biztosított pénz nélkül semmire sem megyünk, bebuktuk az egész projektet – vázolta a nem túl szívderítő helyzetet Tommy. Mivel tartott egy kis szünetet, Dominic kérdéssel állt elő:

– Gondolom, jogilag nem lehet felelősségre vonni a kihátrált befektetőt, hiszen akkor már léptetek volna.

– Ahogy mondod. Sajnos semmilyen erre vonatkozó rész sincs a szerződésben.

– Akkor új főbefektetőt kerestek?

– Nem – vágta rá túlságosan gyorsan és meglehetősen határozottan az öccse, a lányok pedig csak döbbenten néztek rá, majd egymásra, de jobbnak látták, ha egyikük sem szólal meg. – Az egész napot azzal töltöttük, hogy új befektetőt keressünk, de valljuk be, ez lehetetlen. Nincs az az ember, aki hipp-hopp négyszázezer dollárral beszállna egy olyan üzletbe, amit még rendesen prezentálni sem tudunk. Mindenféle kétes üzletembereket pedig nem szívesen vonnánk be a pályázatba, és most nem a pénzedre, hanem a segítségedre van szükségünk – magyarázta jelentőségteljesen. Dominic csupán egy szemöldökrángással jelezte, hogy értette a neki szánt megjegyzést, de nem szólt közbe. – Az az egyetlen lehetőségünk, ha valahogy lefaragjuk a költségvetést.

– Négyszázezer dollárnyi lefaragás azért komoly átalakításokat igényel. Főleg reggel kilencig – vetette közbe Dominic.

– Tudjuk, de nincs más lehetőségünk. Összesen hat, illetve már csak öt támogatónk van, és ebből négyen, ha szükséges, némileg meg tudják emelni az összeget. Nem sokkal, de az is valami. Azzal nyernénk a legtöbbet, ha valamelyik kivitelező vagy bútorcég kedvezményt tudna adni nekünk. Ezért gondoltam rád. Elég sokfelé vannak kapcsolataid, az utóbbi időben az építőiparba is beszálltál, talán van olyan ismerősöd, aki jó áron tudna egy ilyen kaliberű projekthez anyagokat, bútorokat vagy akár burkolatokat biztosítani.

– Milyen épületről van szó?

– Egy iskola mozgássérült gyerekek számára. A pályázat feltétele, hogy középületnek kell lennie, és együtt kell működnünk egy általunk választott karitatív szervezettel.

Dominic egy ideig elmerengett a lehetőségeken, Tommy pedig feszülten várta a válaszát.

– Megnézhetném a pályázati anyagotokat? – kérdezte végül a férfi.

Evey azonnal elővette a táskájából a gondosan összefűzött vaskos papírköteget, átnyújtotta, Dominic pedig lapozgatni kezdte. Néha-néha feltett egy kérdést, amire legtöbbször Tommy válaszolt, de Bettany is igyekezett hozzátenni a saját mondandóját, sőt a hatékonyság érdekében át is perdült Dominic mellé, hogy szemléltetni tudja a pályázati anyagban az általa magyarázott információkat.

Evey csak akkor szólalt meg, ha Tommy valamilyen témában hozzá fordult. Úgy érezte, éppen elég a barátja precíz és Bettany buzgó közreműködése ahhoz, hogy megfelelően bemutassák a munkájukat, és inkább csendben figyelte a másik három ténykedését. Tommy érezhetően felengedett, vagy legalábbis már nem tűnt olyan távolságtartónak, mint a megérkezésükkor. Bettany fontoskodva igyekezett részt venni a társalgásban, és mindent megtett azért, hogy felkeltse Dominic érdeklődését.

Evey már sokszor látta, hogyan csábítja el Bettany a férfiakat, és mindig lenyűgözte a céltudatos és rendkívül eredményes technikája. Sosem volt erőszakos, mégis mindig pontosan ráérzett arra, mely jellemvonását kell kihangsúlyoznia, milyen viselkedéssel tud legeredményesebben célt érni. Sikerének egyik nem elhanyagolható kelléke volt kimondottan bájos arca, amit hosszú, fekete hajzuhatag keretezett, és feltűnően kék szemével a legtöbb férfit elsőre levette a lábáról. Bár a kor ideáljához képest teltebb idomokkal rendelkezett, nőies alakját mindig kihangsúlyozva, büszkén tette közszemlére kerekded formáit. Evey egy alkalmat sem tudott felidézni, amikor ne mélyen dekoltált felsőben, illetve szűk nadrágban vagy ruhában látta volna megjelenni. A férfiak figyelméért folytatott csatákban önbizalmával, magabiztosságával és nőiességével bármilyen vetélytársat képes volt maga mögé utasítani.

Az igazat megvallva, Evey csinosabbnak tartotta magát Bettanynál, de a lány magabiztos megjelenése mellett mindig úgy érezte, mit sem számít, hogy előnyösebb testi adottságokkal rendelkezik. Bettany jött, látott és győzött. Ez azonban Evey-ben sosem keltett rossz érzést vagy féltékenységet, sőt inkább elismerést.

Bár Evey-t ugyanolyan életvidámság és nagy adag optimizmus jellemezte, mint Bettanyt, jóval határozottabb és megfontoltabb lépésekkel haladt előre az útján. A világról kialakított véleménye szilárd alapokon állt, és nem hagyta, hogy bármi vagy bárki elbizonytalanítsa ebben. Akármilyen nehézséggel vagy kudarccal került szembe, töretlenül őrizte a hitét, a hitet önmagában, a sorsban, a következmények törvényszerűségében, és abban, hogy az élet adta lehetőségek nem véletlenszerűen pottyannak az ember elé, csak megfelelően kell értelmezni őket.

A Bettanytól való különbözősége azonban legfeltűnőbben abban mutatkozott meg, hogy az ellenkező nem képviselőivel jóval nagyobb távolságtartással viselkedett. Persze a baráti társaságában lévő fiúkkal egészen el tudta engedni magát, olyannyira, hogy néha már úgy kezelték, mintha ő is egy lenne közülük. De azokkal a férfiakkal, akik megtetszettek neki, óvatossá és megfontolttá vált, majd biztonságos távolságból igyekezett megfigyelni és megítélni őket. Hol volt ez Bettany „jött, látott és győzött” bevetési technikájától? Ám nem is vágyott olyan kalandokra, mint Bettany, aki nagy kanállal élvezte az életet és ezzel együtt a férfiakat is.

Mindettől függetlenül Evey elégedett volt a külsejével, magas, karcsú alakjával, és amennyire ideje engedte, sporttal igyekezett karbantartani magát. Igaz, valamivel nagyobb melleket örömmel elfogadott volna. Mivel a hosszú haj idegesítette, sötétbarna fürtjeit a válláig vágatta, és legtöbbször azt is inkább copfba fogta, hogy ne lógjon az arcába. Meghatározhatatlan, leginkább zöldesbarna színű szeme hangulattól függően változott, a szomorúság a barna árnyalatot, míg a harag a zöldet emelte ki. Ezt különlegességként is elkönyvelhette volna, de már a falra mászott attól, hogy minden ismerkedni vágyó ezzel a témával indított: „De szép szemed van! Milyen színű? Még sosem láttam ilyen színű szemet! Kontaktlencse?”

Bettanyval az öltözködésben sem egyezett az ízlésük: Evey inkább a lezser elegancia híve volt, a hétköznapokban középpontban a farmernadrággal, de természetesen az ő ruhatárából sem hiányozhattak a nőies, szexi darabok, amelyeket előszeretettel vett fel bulizások alkalmával. Igaz, a gardróbjában lévő legszexibb ruha is simán beleolvadt Bettany mindennapi viseletei közé. És ugyan messze nem igényelt akkora figyelmet, mint a feketeség, neki is jólesett, ha egy megfelelően megválasztott ruhában elnyerte a másik nem tetszését. Csupán olyankor bánta, hogy egy merészebb ruhaköltemény mellett voksolt, ha egy szórakozóhelyen az italtól túlfűtött „mindegy milyen, csak melle legyen” elven működő portyázók tüntették ki akadozó nyelvvel a figyelmükkel.

Bettany és Evey nem mondhatni, hogy jó barátnők voltak, igazán a pályázat hozta őket közelebb egymáshoz. Külön szakra jártak: Bettany jogot hallgatott, a baráti társaságuk sem egyezett, így korábban csak az egyetemi bulik alkalmával találkoztak. Tommy ajánlotta be a pályázati csapatukba harmadiknak azzal, hogy nagyon jókat hallott róla. Bár Evey meg volt győződve arról, hogy leginkább szép pofija, telt keble és flörtölésre mindig kész természete alapján döntött Tommy Bettany mellett, de aztán a hónapokig tartó kemény munka alatt el kellett ismernie, hogy valóban nagy segítségükre volt a jogi ismereteivel. Evey kedvelte Bettanyt, igaz, hosszú és tartalmas beszélgetésekbe nem sokszor bonyolódtak, de tetszett neki a lány felhőtlen és zabolátlan életszeretete.

Evey szórakozottan nézte barátait, ahogy igyekeznek megfelelően prezentálni a pályázati anyagot, majd Dominicot kezdte alaposabban megfigyelni. Azon kívül, hogy jóképűnek találta, nem látott benne semmi rendkívülit. Elismerte, hogy mind a magasságával, mind a határozott megjelenésével vonzó férfi, de mindezek ellenére sem hatott rá különösebben.

Egykedvűen figyelte Tommy bátyját, aztán megakadta a szeme Dominic kezén. Nem tudta megmondani, miért, egyszerűen ott ragadt a tekintete. „Szép kéz” – állapította meg magában. Az ápolt, erős, férfias, mégsem túlméretezett kézfej hosszú, szépen ívelt ujjakkal végződött, mint egy gondosan megformált művészeti alkotás. Általában nem szánt kiemelt figyelmet a férfiak kezének, ezért nem is igazán tudta hová tenni ezt a furcsa észrevételét. Dominic, miközben érdeklődve hallgatta Tommy és Bettany szavait, az ujjaival a telefonja képernyőjén bíbelődött. Nem volt benne semmi tudatosság, csupán szórakozottan mozgatta az ujjait a kijelzőn. Evey csak bámulta, ahogy az ujjak láthatatlan vonalakat és köröket írnak le, és azon kapta magát, hogy zavarba ejtő gondolatok jelennek meg a fejében. Minél tovább nézte, annál vérpezsdítőbb képek ugrottak a szeme elé. Már percek óta meredt Dominic kezére, amikor az ujjak egyszer csak megálltak, de Evey továbbra sem tudott másfelé nézni. Majd a férfi mutatóujja ismét lassú körözésbe kezdett, és ezúttal még finomabb, ám céltudatosabb utat járt be a képernyőn. Evey úgy érezte, kezd nagyon meleg lenni a szobában, mintha az ujjak nem a készüléken járnák lassú táncukat. Aztán a kéz lassan elemelkedett a telefonról, a lány pedig megbűvölve követte a tekintetével. Az ujjak a pohárra fonódtak, és Dominic a szájához emelte az italát, de nem ivott bele. Néhány mozdulatlan másodperc elteltével a lány feljebb pillantott, és egyenesen Dominic kíváncsi tekintetével találta szemben magát.

Evey iszonyú zavarba jött, ám képtelen volt elfordítani a fejét. Nagy levegőket vett, és bár meg volt győződve arról, hogy lángol az arca, nem szakadt el az őt fürkésző barna szempártól, Dominic pedig növekvő érdeklődéssel pásztázta az arcát. Tommy és Bettany lelkesen keresgéltek valamilyen adatot a papírokban, fel sem tűnt nekik a kettejük között lezajló különös, néma és egyre feszültebb közjáték.

– Itt van! Erről beszéltünk – szólalt meg ekkor Tommy, és egy bekezdésre mutatva a bátyja felé tolta a tervet.

Dominic belekortyolt az üdítőbe, majd a papírok felé fordult. Evey is gyorsan elkapta a tekintetét, és megkönnyebbült, hogy végre felszabadult a különös varázs alól. Csak ült, nagyokat nyelt, és próbálta megmagyarázni az imént történteket. „Mi a fene volt ez?! Még csak nem is tetszik a pasi!” Zavarában majdnem egyszerre felhajtotta a teli pohár italát, és azon tanakodott, vajon a férfi mikor vehette észre, hogy a kezét bámulja, és mennyire lehetett az arcára írva, milyen gondolatok járnak a fejében. A magának adott válasz még kínosabbá tette a korábbi jelenetet. A másik három ember tovább elemezte a pályázatot, ő pedig arra próbált rájönni, mi is történt az elmúlt percekben.

– Tényleg jól kidolgozott munka – csukta össze a dokumentációt Dominic negyedórával később, a hangjában őszinte elismeréssel. – Ne hagyjuk veszni! – jelentette ki, majd felvette az asztalról a mobilját, és telefonálgatni kezdett. Evey alig mert ránézni, a kezét pedig még koncentráltabban igyekezett kerülni, és szerencsére úgy tűnt, Dominic sem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek.

Néhány gyors és lényegre törő hívással később a férfi reménykeltő fejleménnyel állt elő:

– Egy bútorcég és egy burkolatokat gyártó cég is felajánlott egy igen baráti kedvezményt. Egyik ismerősöm építészeti kivitelezéssel foglalkozik, és szintén rábólinthat, de előtte át kéne küldeni neki a terveket. Ha elnyeri a tetszését, ígéretet kaptam arra, hogy még ma este megírja és átküldi az ajánlatát.

– Végre egy jó hír! – sóhajtott megkönnyebbülten Tommy. – Kezdem látni a fényt az alagút végén.

– Valamivel beljebb vagyunk, de még ki kell választani az új bútorokat és burkolatokat, ami nem lesz kis feladat – hívta fel a figyelmet a bátyja az előttük álló nem kevés munkára. – Mindjárt megkeresem a két cég internetes katalógusát. De előbb csinálok egy kávét. Kér valaki?

Miután mindenki lelkesen elfogadta a felajánlást, jóval oldottabb hangulatban dőltek hátra az ülőgarnitúrán. Felcsillant a remény, hogy nem vész kárba több hónapnyi munkájuk.

A gőzölgő koffeinadaggal Tommy és Bettany kiment a teraszra dohányozni, így Evey kettesben maradt Dominickal, aki vele szemben ücsörögve a kávéját kortyolgatta. Szándékosan kerülve a szemkontaktust, Evey ismét a lakás felé fordította a figyelmét. Ám egy idő után kínosnak érezte mind a csendet, mind az erőfeszítését, hogy ne nézzen a látótere közepén ülő férfira. Óvatosan rápillantott, Dominic pedig éppen gondos alapossággal őt méregette. Miután kinézegette magát, összetalálkozott a tekintetük, és Evey megkönnyebbülve tapasztalta, hogy ezúttal nem produkált olyan intenzív reakciókat, mint korábban.

– Szép lakás – szólalt meg Evey, hogy megtörje a csendet. – Itt laksz?

– Fura kérdés… – húzta össze a szemöldökét értetlenül Dominic.

– Csak mert, bár nagyon hangulatos, semmilyen személyes tárgyat nem látok: se képeket, se könyveket. Meg az alapján, amiket hallottam rólad, teljesen másnak képzeltem az otthonod – magyarázta. Hozzászokott ahhoz, hogy értetlenül néznek rá meglepő megjegyzései miatt. Hajlamos volt arra, főleg zavarában, hogy kertelés nélkül adjon hangot a gondolatainak, ami sokszor okozott kellemetlen perceket a számára. Valahogy nála ilyenkor csak ritkán működött az „előbb gondolkodj, utána beszélj” elv.

– Á… Feltételezem az öcsém azt mondta, hogy egy nagy seggfej vagyok.

– Nem egészen – ingatta a fejét Evey. – Szerinte egy egoista, mindenkin átgázoló, sznob, önelégült, pénzes seggfej vagy.

Dominicból hangosan kitört a nevetés.

– Nem kímélsz – szólalt meg a férfi vidáman.

– Csupán szó szerint idéztem – mentegetőzött mosolyogva Evey.

– Csak őszintén, igaz? – jegyezte meg Dominic. – De el kell ismernem, jogos az észrevételed, mert valóban nem itt lakom, ez csupán a belvárosi lakásom. – Némi tanakodás után kérdéssel fordult a lányhoz: – És milyennek képzelted egy egoista, mindenkin átgázoló, pénzes… Mi volt még?

– Sznob, önelégült…

– Köszönöm… szóval, sznob és önelégült seggfej lakását?

Evey elmerengett, majd megszólalt:

– Jóval nagyobbnak gondoltam, mondjuk a teljes felső szintet elfoglaló penthouse, legalább hat óriási szobával: nappali és több hálószoba, hatalmas étkező, dolgozószoba. Természetesen a legmodernebb bútorokkal, a ma divatos minimál dizájnnal berendezve, mutatós, drága, de teljesen használhatatlan kiegészítőkkel. A falakon nagymenő, kortárs művészek megfizethetetlen alkotásai, mármint a gigantikus plazmatévé mellett.

– Könyvem nincs? – vette fel a játék fonalát Dominic.

– Hogyne lenne! Telis-tele a könyvespolc klasszikus kötetekkel, hogy a magas intellektusodat tükrözze, óriási albumok, amelyek mutatósak, drágák és sok helyet foglalnak.

– Milyen albumok? – nevetett Dominik, és láthatóan remekül szórakozott.

– Teljesen lényegtelen, a méret a lényeg, és hogy szép színes legyen. Bár az is lehet, hogy az összes Playboy magazin van vaskos kötetekbe fűzve.

– Nem is rossz ötlet! – vigyorgott a férfi elgondolkozva, majd újabb kérdéssel fordult a lányhoz: – Konyha?

– Az is óriási – kezdett bele Evey, és el kellett ismernie, hogy neki is tetszett ez a játék. – Felszerelve a legmodernebb technikával, és persze minden ragyog, mert a fiókokban lévő egyedi evőeszközökön és a bornyitón kívül még soha senki nem nyúlt benne semmihez.

– Háló?

Evey pár másodpercnyi tanakodás után válaszolt:

– A minimum négy méter széles ágyon sötét árnyalatú selyem vagy szatén ágynemű, a falak buja vörös és komor fekete színben pompáznak, körben mindenhol tükör, még a gardrób ajtaján is, sőt talán még a plafonon is. Az ágy mögötti falon művészi fénykép függ, egy… nem, inkább kettő meztelen női testtel.

Dominic meglepődött reakcióját látva újabb ötlettel állt elő:

– Vagy a saját portréddal.

– Szerinted a saját arcképemet akarom látni az ágyam fölött? – nevetett jóízűen a férfi.

– Az önelégült seggfejek biztosan – vigyorgott Evey is.

– Látom, jól szórakoztok – lépett be a szobába Tommy, és ez a felismerés még véletlenül sem tette boldoggá.

A fiktív lakásnéző ezzel véget ért, Evey még egy pluszpontot jegyzett fel magában Dominicnak a szórakoztató társalgás eredményeképp, majd nekiláttak a munkának.