Másnap Rím megállás nélkül sírt. Utasításba kaptuk, hogy le ne vegyük róla a szemünket. Kulcsra zárták az összes ajtót. Azt megértettem, hogy Rímnek nem lett volna szabad elvennie apánk puskáját. De mi történt vele? Én csak azt tudtam, hogy Rím, a nővérünk, aki mindenkinek támasza volt, most segítségre szorul. Szinte tapintható volt a feszültség a házban, mintha bármikor elpattanhatott volna egy kifeszített húr. Mindenki suttogott, lábujjhegyen járt, mindenki úgy festett, mintha valami súlyos titkot cipelne.
Apám a következő néhány napot nálunk töltötte anyámmal, mind a ketten fel-alá járkáltak, és suttogva beszélgettek. Mintha ostrom alatt álltunk volna. Aztán egy nap arra jöttünk haza a bátyáimmal az iskolából, hogy anyám aggodalmas arccal, magában ül. Se Rímet, se apánkat nem láttuk, e
