Szalmabálákat szedek össze a közeli földekről, széttépem őket, és mint egy megszállott, szórom szét a szalmát, majd leemelem a sebesülteket a két teherautóról. Az órámmal elfoglalt német tiszt nevet, és ernyedt, közönyös kézmozdulattal int, ezért aztán folytatom.
Nehéz munka. A sebesültek nehezek, néhányan éppen csak élnek, bár ennek ellenére a haldoklók is köszönetet rebegnek, nekem pedig duplájára dagad a keblem e végtelenül megható élménytől.
Életem egyik legborzalmasabb éjszakája következik, pedig a legutóbbi háború alatt is sok ilyenben volt részem. Segítek a fiaimon, kényelmesebb helyzetbe fektetem őket, kiszáradt szájukba vizet öntök, kötéseket igazítok meg. Minden csupa vér. Úgy érzem, sosem fogom kiűzni ezt a fémes, földes, borzalommal teli szagot az orromból.
Május 30.: Amikor
