Végleg tönkretette tatát, ez a három szó lüktet majd akkor a fejében, ahogy taknyával keveredett könnyeit törölgetve tart hazafelé, több lesz már az út, mint két perc híján fél óra, mindegy is, mennyi, útközben megáll, megáll annál a dűlőnél, ahová vezetni jártak, nézi az eldózerolt tanyák nélkül üressé vált pusztaságot, nézi, és tatára gondol. Tatára gondol, és mint a magyar Alföldre pottyant Billy Pilgrim, kiszakítva érzi magát az időből, vagyis egyszerre érzi magát élete minden másodpercében, most főleg abban, amikor tata megtanította neki, hogyan kell kanyarodni, megtanította a kis unokáját arra, amit ő maga, a felnőtt, sosem tanult meg, amit sosem volt hajlandó elfogadni: arra, hogy nem mehetsz mindig egyenesen.
Néha még mindig álmodom arról a meccsről.
Semmire nem emlékszem abból a
