Mintha semmit nem tudna a vezetésről, mintha nem vezetett volna korábban ugyanezeken az utakon olyan sok-sok nyári délután az apjával, úgy bénult le most, ahogy feltűnt előtte az a kanyar az útra belógó bokor után nem sokkal, de hát arról, hogy kanyar, semmit nem is tudott, eddig mindig csak előre- és hátramentek, tata nem beszélt arról, hogy mi van akkor, ha kanyarodni kell, mert nincs tovább út. Nincs tovább út, a szántás és előtte a csatorna, élénkzöld cserjékkel a partján, a csatornán túl Tiefenbachék tanyája, fehér falú, de rogyadozó épület, ki tudja, mikor járt ott bárki is, ezt gondolta, amikor elbambult, a rejtélyes Tiefenbachékon gondolkozott, akik állítólag egyik napról a másikra tűntek el a faluból, vagyis innen a tanyavilágból, ahol pedig mindenki ismer mindenkit, mindenki lát
