De mindegy lesz majd az is, igazából örülni fogok, örülni annak, hogy nekem nem az agyam beteg, hanem csak a karom tört szét, vagyis nem szét, csak letört róla egy darab, és most mindenfélét csinálnak vele, hogy ne bénuljon le a jobb kezem, mert az nagy baj lenne, ha lebénulna, azzal a kezemmel végre már tudok írni, nem csak enni vagy popsit törölni, és már alig várom, hogy újra írhassak vele, mert a másik kezem egészen biztosan nem tudná megtanulni ezt a sok mindent. Biztosan ezért álmodom olyan sokszor az írásról, hogy a kocsiban felírtam a NÉZD APA HOGY ELTŰNT szöveget, amit talán fel se írtam, talán ki se mondtam, talán még azt is csak álmodom, hogy eltört a kezem és kórházban vagyok, és amikor felébredek, még mindig a kocsiban ülünk, egy hosszú autóúton, de nem azért megyünk, mert baj
