Milyen az apukád nélkül élni, kérdezem, és megborzongok, most nagyon egyszerű az ok, miért, a cigiként rágcsált fű levet eresztett, keserű levet, ami ráadásul mintha rátapadna a nyelvemre, próbálom a nyálamat gyűjteni, mint amikor a sugárúti cukrászda rémes, száraz ischlerét eszem, próbálom a nyálamat gyűjteni, hogy lenyeljem a keserű ízt, és arra gondolok, hogy Kosztyu Laci is ilyen keserű ízt érezhet a szájában. Nem is a cigiként szánkban tartott fű miatt, lehet, hogy ő jobban ért ahhoz, melyik fűszálat kell rágcsálni, lehet, hogy nem is rágcsálja, csak körbe-körbe forgatja a szájában, nem a fűszál miatt, hanem az apukája miatt és az anyukája miatt, és hogy biztosan azért nem felel, pedig már harmadszor kérdezem, mert attól fél, hogy ez a keserűség kijön majd a szájából, kifolyik a szívé
