Lev tudta, mi az a „sokkolás”. – Az én hazám ismeri „sokkolást”, uram – jegyezte meg kényszeredett, halvány mosollyal. – Volt belőle nagyon sok. Sok, sok év…
– Persze. Feltétlenül. Értelek. De én nem a politikai rendszerekről beszélek, Lev. És kérlek, ne urazz engem, bazmeg. Én a művészetről beszélek.
– Oké…
– A te hazádban sok behoznivalója van a művészetnek. Ezzel nincs is semmi baj. Tökéletesen megértem. De mi itt Angliában élenjárók vagyunk, úttörők, és ehhez borotvaéles szerszám kell, különben szart se vágunk – vette föl a poharát. Mintha már indulni készült volna, de megtorpant, és Lev tízfontost szorongató kezére nézett. – Meghívtad Sophie-t? – kérdezte.
– Igen.
– Sophie-t mind imádjuk.
Lev várta, hogy mi következik (valami útmutatás vagy figyelmeztetés), de nem jött semmi. An
