Sophia
Másnap elkezdtek érkezni a csokrok, és csak jöttek és jöttek. Reggel tízkor jött az első, és délután kettőre négy hatalmas csokor dália pompázott a szobámban, mindegyik más-más, ragyogó színben, és mindegyik más virágostól.
Weston egész nap a tárgyalóban ült a csapatával, úgyhogy még az első csokrot sem volt alkalmam megköszönni neki, amikor bekukkantott az irodámba. Épp telefonáltam, és feltartott ujjal jeleztem, hogy jöjjön be, miközben befejeztem az apámmal folytatott beszélgetésemet.
– Igen, persze – mondtam. – Ismerik a határidőt, és végrehajtják, amit kértem.
Weston becsukta maga mögött az ajtót, és nyomatékos mozdulattal be is zárta. Apám minden egyes, a szállodát illető döntésemről kikérdezett, valamint azt is fel kellett sorolnom, hogy mi mindent kell még elintéznem. De
