Másnap az embereknek a faluból szekeret, lovakat kellett hozniuk, és bevinniük bennünket Mátészalkára. De nem tudtuk, hová, hogy Szalkára kerülünk, senki nem mondott semmit. Lajosnak hívták a szekeresünket, végigsírta velünk az egész utat, olyan harminc kilométert. Estére értünk oda, lépésben haladtunk, nem futott a kocsi, hanem mint a temetésen.
Megérkeztünk. Mindent le kellett szedni a szekérről, és lepakolni a járdára. Nagyon fiatal sváb SS-tisztek álltak mellettünk, és belerúgtak a holminkba, hogy miért álljuk el az utat. Nem tudtak jól magyarul, azért gondolom, hogy svábok lehettek. Úgy bántak velünk, mint a kutyákkal.
Ez olyan világ volt Mátészalkán, mint amikor betörnek hozzád, és kirabolnak. De tőlünk semmit sem tudtak elvenni, az én anyám addigra már a karikagyűrűjét is eladta k
