Akkor elment apám Jungreisz rabbihoz.
– A lányom felszabadult, és tudna dolgozni, de nincs varrógépe. Honnan tudnánk szerezni? – kérdezte tőle.
– Menjen csak haza, el fogom intézni neki! – ígérte a rabbi. Valóban összeszedte a pénzt a gazdagoktól, és odaadta az apámnak, aki a nagybácsimmal elment egy üzletbe Mátészalkára, és megvette a varrógépet. Attól kezdve az egyetlen szobánkban a suszteráj mellett ott volt Rózsi varrodája is.
Ezzel nem nagyon lopta be magát a szívembe. Egyszeriben már felnőtt lett saját műhellyel, és nem engedte, hogy behozzam a barátnőimet játszani. Mindig nekem kellett másokhoz mennem. Nagyon szigorú is volt velem. Mindegyikünkkel az volt, még gúnynevet is adtunk neki, nem szerettük, mert úgy éreztük, hogy önző.
Rózsi kinyitotta a szalont, de vasárnap nem dolgoz
