Addig is hasonlóképpen, ülve vészeltük át a második éjszakát is. Nem volt étvágyam a kenyérhez, amit kaptunk, feltettem a gerendára, és beleharaptam, hogy megjelöljem, az az enyém.
– Már megetted a kenyered? – kérdezte Rózsi.
– Nem, ott van – mondtam, és felmutattam arra a helyre, ahová tettem.
– Hol ott? – értetlenkedett. Sehol se volt, persze hogy ellopták.
Másnap reggel, a zählappell után megint elindult, és aznap vagy két nap múlva, de talált nekem is egy helyet a nyolcas barakkban, ahol hozzám hasonló korú gyerekek voltak. Ott is volt két távolabbi unokatestvérem. A kiköltözésünkig felváltva ültünk a helyünkön, mert különben azonnal elfoglalták volna. Amikor Rózsi átvitt az új helyemre, egy halottat láttam a villannyal átvezetett kerítésen.
zählappellÚj helyemen, a nyolcas barakk
