Akkor rögtön arra gondoltam, hogy anyámnak ez járhat az eszében, úgy gondolja, hogy most megyünk a tűzbe. De már nem volt időnk, mert mentünk előre. Hogy mennyit mentünk? Fogalmam sincs, nem emlékszem rá. A két öcsém, a nővérem, Rózsi a kicsivel, anyukám és én. Mentünk együtt.
Ahogy haladtunk előre, egy kis asztalféléhez értünk. Ott állt egy tiszt, akkor még nem tudtam, hogy Mengele. Meg se vártam, hogy megkérdezze, hány éves vagyok, már mondtam is, hogy sechzehn, annyira betanultam. A szüleim magasak voltak, én viszont a nagymamám után eléggé alacsony lettem. Nagyon reméltem, szuggeráltam, hogy mégis elhiggye: sechzehn. Nem is nagyon nézett rám, azt mondta, hogy álljak oda az egyik oldalra, már odaküldte Rózsit és még három lányt. Rózsi fogta a kezében Évikét, egészen addig nála volt. Mo
